Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 1.a.8.)

1953. február 27. - 1. A Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi Kar decentralizálódása

* ■ ; ' , yT Jegyzőkönyv (i mely felvétetett az Egyetemi Tanácsnak 1953. II. 27.-én tartott VI. rendes üléséről. Jelen vannak: Trencsényi-Waldapfel Imre rektor, Lengyel Béla rektorhelyet­­tes, Beér János állam- és Jogtudománykari, Bóka László bölcsészettudomány­kari, Kárteszi Ferenc természettudománykari dékánok, Oláh József a Lenin Intézet igazgatóhelyettese, Mátrai László az Egyetemi Könyvtár vezetője, Bolgár Elek, Hajdú Gyula, Nizsalovszky Endre, Vadász Elemér professzorok az Egyetemi Tanács kinevezett tagjai, Vladár Éva az Egyetemi Pártbizottság titkára, Kováé« Ferenc osztályvezető a Felsőoktatási Minisztérium kikül­döttje és Ágoston György docens a Pedagógiai Tanszék vezetője, a H napi­rendi pontnál Berényi Arpádné docens az Oktaéási Osztály vezetője. Távolmaradásukat kimentették: Hajós György, Jánossy Lajos, Kassai Géza, Lukács György, N.G. Potapov professzorok és Pais Dezső professzor. Jegyzőkönyvet vezeti: Horváth Istvánná főelőadó. Napirendi pontok: 1./ a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi Kar decentralizálása 2./ a vizsgák eredményei és tapasztalatai 3#/ Egyetemi és kari munkatervek megvitatása az elmúlt félévi tervteljesités értékelésével. I. i R e k t o r : az ülést megnyitja. Sajnál­­kozását fejezi ki affölöt,,hogy alapvető és az Egyetemet döntően érintő kérdések tárgyalásáról ilyen sokan hiányoznak. ügy látja, a Tanácsülések fegyelmén javítani kell. Bejelenti, hogy az első napirendi pont tárg^ása után az ülést el kell hagy­nia, miután küldöttje a Magyar Szakszerve­zetek Országos Kongresszusának és oda kell visszatérnie.­Felkéri a Tanács tagjait, hogy szóljanak ;hozzá az első napirendi pont Írásban meg­kapott és már áttanulmányozott anyagához. Kéri Kárteszi Ferenc dékán elvtársat - mi­után a Természettudományi Kar decentrali­­zálási tervezetének kiegészítése későn érkezett be - ismertesse ezt a Tanács tag­jai előtt.­Kárteszi Ferenc: az Írásbeli tervezethez /ll.sz.mell./ annyit kíván hoz­záfűzni, hogy a Pannónia épületének beterve­zését ^azért látta szükségesnek, mert azóta az idő óta, mióta a Bölcsészettudományi Kar kivonulásával megoldottnak mutatkozott a Természettudományi Kar elhelyezése 1,/ A kari létszám 1000 fővel szaporodott

Next

/
Oldalképek
Tartalom