Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1949-1950 (HU ELTEL 1.a.6.)
1950. február 3. - 2. 1329/1949-50 Az I. és II. sz. szülészeti és nőgyógyászati tanszék betöltésének ügye
feladata megvizsgálni, hogy a Kar betartotta-e a vonatkozó szabályzat előírásait . Az iratokból megállapítható, hogy az Orvostudományi Kar nem mindenben tett eleget ennek a követelménynek, Az előterjesztésnek két alaki hibája van. Először kifogásolható, hogy a két tanszék betöltését* a Kar egy felterjesztésben kéri. Még súlyosabb mulasztás, hogy a két tanszék betöltésére vonatkozó bizottsági javaslat felett a Kar egyetlen szavazással döntött, holott nemcsak a két tanszéket kellett volna különválasztva tárgyalni, hanem az egy tanszéken belül az egyes helyezéseknél is külön szavazásra lett volna szükség. Ezekre az alaki hibákra való tekintettel azt javasolja előadó, hogy a Tanács küldje vissza az iratokat az Orvostudományi Karnak. A Rektor hangsúlyozza, hogy a Tanácsnak a fennálló jogszabályokhoz kell ragaszkodnia s mivel lényeges alaki kellékek hiányoznak, azért viszsza kellene küldeni a Karnak az iratokat. Az alaki hibákon kivül még súlyosabb az, hogy a Kar mindössze két szavazat többséggel fogadta el a bizottság javaslatát; azért tekintettel arra, hogy a múlt alkalommal meghirdetett pályázat alkalmával 11 pályázó folyamodott, most ellenben a két tanszékre mindössze 4, az egész pályázatot meddőnek kellene nyilvánítani és uj pályázatot kiirni. Dr. Babies Antal orvostudománykari Dékán válaszában elismeri, hogy a szavazás tekintetében valóban lo