Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1949-1950 (HU ELTEL 1.a.6.)

1950. február 3. - 1. 1191/1949-50 A Tanulmányi Osztályok működésének ideiglenes szabályozása tárgyában érkezett 1400-228/1949.VI.1.ü.o.sz vkm-i rendelet

t J. vezetőt, hogy a Tanulmányi Osztályokra „ vonatkozó uj rendelkezés motívumait ismertesse. A főosztályvezető hangsú­lyozza, hogy az Egyetem vezetője to­vábbra is a Eektor és a Dékánok. Is­merteti azokat az indokokat, amelyek szükségessé tették a Tanulmányi Osztályok létrehozását. A régi egyetemeken a­­narchisztikus vagy inkább túlságos li­berális szellem uralkodott. Emlékez­tet a szabad bölcsészekre és'jogászok­ra. Ez az állapot sok abuzusra vezetett. Az egyetemi reform ezt megszüntette, de az igy megsokasodott teendők el­látására egy központi szervet kellett felállítani a Dékán segítségére. Az uj társadalmi rendben tervszerűen kell a szakembereket kiképezni és beállíta­ni a termelő munkába. Ez a fontos fel­adat azonban pontos nyilvántartást kí­ván, amelyet csak külön szerv tud el­látni. Mivel átmeneti időben élünk, azért a Minisztérium több ügyet magá­hoz vont, centralizált; a esi azonban az, hogy az egyetemeknek széles jog­kört adjon, vagyis a decentralizáció. Már a közelmúltban például visszaadta a Karoknak a tandijmegállapitás jogát. A jövőben ezt továbbfejlesztik; igy a menza, a kollégium és ösztöndíj ügyek, továbbá a Karon belüli személyi át­helyezések is teljesen az Egyetem ha­táskörébe lesznek utalva. Mindezen teendők ellátására megfelelő szervre van szükség, azért kell a Tanulmányi és Személyzeti Osztályokat megszervez­ni. Helytelen lett volna a Rektort 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom