Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1948-1949 (HU ELTEL 1.a.5.)
1949. május 14. - 11. 2385/1948-49 A Közalapítványi Ügyigazgatóság 948/1949. sz. átirata a csehszlovák állam elleni per ügyében
4HS Döntőbiróság előtt inditott. Egyetemünknek két egyetemi birtoka a mintegy 13.900 kát. hold nagyságú znióváraljai és a mintegy 1600 kát. hold terjedelmű vágsellyei uradalom volt. A hágai vegyes döntőbiróság 1933. évi február 3-án hozott Ítéletében a keresetnek helyt adott és kimondotta többek között, hogy a csehszlovák kormány az egyetemnek mindazokat az ingatlanokat visszaadni köteles, amelyeket utóbbi követel, - mindennemű kisajátítási, kényszerkezelési vagy zárlati rendszabálytól mentesen. A Vegyes Döntőbíróságnak ezt az Ítéletét a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság 1933. évi december 15. napján hozott Ítéletével helybenhagyta. E jogerős Ítélet után a csehszlovák állam az ügy lebonyolítása elé különböző akadályokat gördített, így a visszaitélt ingatlanokat nem bocsátotta az Egyetem birtokába; ezeket a birtokokat földreform, vagyondézsma és vagyonváltság végrehajtásával fenyegette, és a visszaadást különböző feltételektől tette függővé. Ezek az akadályok kényszerhelyzetbe hozták Egyetemünket, és igy jött létre 1935. április 12-én egy egyesség, amelynek értelmében az egyetem 17 millió csehszlovák koronát fogadott el valamennyi igényének kielégítése fejében. Ez a 21