Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 1.a.4.)
1947. október 30. - 9. 453/1947-48 Az Orvostudományi Kar előterjesztése a bakteriológiai tanszék betöltése ügyében
ja irta alá, ami előadó tudomása szerint a Kar többségét jelenti. A bizottsági kisebbségnek különvéleménye /:BALÓ, g. KISS PÁL :/ a Kar előtt azzal okolja meg kívánságát a pályázat kihirdetését illetőleg, hogy úgy FARAGÓ FERENC, mint IVANOVICS GYÖRGY kiváló szakemberek, s amikor több kiváló jelöltről lehet szó, csak a pályázat döntheti el igazságosan a tanszék sorsát. Kifogásolja ezenkívül a bizottsági kisebbségi vélemény azt is, hogy IVANOVICS munkásságával kellő módon nem is foglalkozhatott a bizottság, mert beküldött dolgozatai későn kerültek elő. Elismeri FARAGÓ FERENC tudományos kiválóságát, de kiemeli IVANOVICS GYÖRGY kiváló érdemeit is, megemlítvén, hogy a Kar koráb% ban a felállításra tervezett mikrobiológiai tanszékre hívta meg őt. A bizottsági többségi vélemény részletes jellemzést ad mindazon szakemberekről, akiknek munkásságát a bizottság bekérte /is kivülök még GŐZONY LAJOS- ról is:/. IVANOVICS GYÖRGY-öt illetőleg megjegyzihogy nem küldte be munkáit, - s aztán e megjegyzést javítja, hogy csak későn küldte be munkáit, tehát elsősorban csak az Index Medieus adatai alapján is- 27