Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)

1947. július 4. - Egyéb 1. 2.230/1946-47 Az egyetemi tanárok státusrendezésének ügye

status is megszüntettetett s az egye­temi professzoroknak ugyancsak sokat kellett dolgozniok azért, hogy a ren­des tanárok legalább ne a VT. és V., hanem az V. és IV. fizetési osztályba soroltassanak. /:A rendkívüli tanárok a VI.-ba, a tervezett VII.fizetési osztály helyett:/ Az egykori "tanári járulék” utalványozása is elsorvadt. Sok tanár családja a háború befeje­zését követő hőnapok kényszerű nélkü­lözései után a tényleges nyomor álla­potába sodródott. A segitség először a műsza­ki egyetemi tudománykarok vonalán mu­tatkozott. Már 1945. év nyarán sike­rült e karok professzorainak az úgy­nevezett "műszaki pótlékot" kivívni, melynek összege a fizetés 40, ille­tőleg 50 ^-a volt. A professzoroknál egyértelmüleg 50 fo. Ez a műszaki karok professzorainak megélhetési nehézsé­geit jelentékenyen megkönnyítette. V. Ezen a nyomon indult a tudo­mányegyetem és a műegyetem közös ak- . ciója avégből, hogy valamennyi egye­temi tanár számára engedélyeztessék bizonyos pótlék s a jogcim kettős volt. Egyrészt az volt a kérelem tár­gya, terjesztessék ki az úgynevezett műszaki pótlék kedvezménye az összes egyetemi tanárokra. Ez a fizetés 50 í*>-át jelentette volna. Másrészt pe­dig az, hogy az egyetemi tanárok i­­deiglenesen újra meg újra más össze­- 13 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom