Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)

1947. július 4. - Egyéb 1. 2.230/1946-47 Az egyetemi tanárok státusrendezésének ügye

zett köztisztviselői fizetési osztá­lyokból és állapíttassák meg számuk­ra külön status /ia gondolat nem volt teljesen uj. A bírákat már az 1920. évi XX.t.c• külön statusba sorolta:/ Az emlékirat azt is követel­te, hogy állíttassák vissza az egye­temi professzorok külön ötödéves kór­­pótléka és hogy találjon végül a kor­mányzat arra is módot, hogy az egye­temi tanárok elemi tudományos szük­ségleteikre /:főképpen könyvek be­szerzésére:/ havonként folyósítan­dó "működési pótlékot” is kapjanak. Ennek a megmozdulásnak e­­redménye volt az, hogy az egyetemi tanárok számára az 1923. év folyamán az úgynevezett "széiiiumos” rendszer alapján külön fizetési rendszer é­­pittetett ki és maradt érvényben e­­gészen 1945-ig, mikor az ezévi 2500/ 1945.M.E. számú rendelet a professzo­rokat újra köztisztviselői fizetési osztályokba sorolta be, - a rendkí­vüli professzorokat a VI., a rendes tanárokat az V., illetőleg 9 beszá- - mitható szolgálati év után a IV. - fizetési osztályba. Es ugyancsak az egyetemi tanari kar közösen előterjesztett kívánságainak az eredménye volt an­nakidején még két más illetményügyi rendelkezésiis. Az egyik szerint a tanszék­kel bíró professzorok számára 1924.- 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom