Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)
1947. március 29. - 4. 1767/1946-47 Az egyetemi címer ügye
■ ficus javaslatára, elhatározta március hó 22-án tartott ülésében, hogy kérni fogja a régi koronás es kétoldalt angyali igurákkal díszített egyetemi cimer használatának engedelyezeset, mivel az egyetemi cimer feletti korona szimbolikus jellegű és nem azonos a szentkoronával. Ha ehhez a Miniszter ur nem járulhatna hozzá, kéri a Tanács a korona és angyalfigurák nélküli cimer használatának engedélyezését. A vallás-és közoktatásügyi Miniszter úrhoz küldendő felterjesztés megszövegezése előtt felkérte a Tanács előadót, hogy foglalkozzék az Egyetem cimerének kérdésével. Az Egyetem régi és jelenlegi pecsétjén is használt cimert Mária Terézia adományozta l?794ben kelt nagy privilégiumában, amikor megállapitotta az egyetem az egyes karok és a Tanács által használandó pecsétek képét. A Rector őrizetére bizott nagy pecsétet, amelyet jelenleg az összes karok bélyegzőikön használnak a következő: tizenegy mezőre osztott pajzs, amelynek közepén levő két mező körül a felsőben a hármas halmon a kettős kereszt látható vörös mezőben M.T. monogrammal, az alsóban a budai, Zsigmond király alapította főiskola 1413-ban adományozott címere van: kék mezőben ezüstsújtásos aranyöltönyü jobbra kinyújtott kar, amely feketébe kötött 11 -