Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)
1946. február 8. - 10. 1326/1946-47 Diákszociális hozzájárulási összegek felhasználásának ügyében kelt 142.221/1946.VI.ü.o.sz. VKM-i leirat
í február hó 8-án tartott V. rendes ülésében Miniszter Ur fent hivatkozott leiratával foglalkozván, annak tárgyában jelenti Miniszter Urnák az alábbiakat: 1./ A leiratban enilitett diákszociális járulékok bevezetését az Egyetem hatósága, a jelen tanévvel életbelépett uj tandijrendszerrel kapcsolatban, Miniszter urnái avégből kezdeményezte és szorgalmazta, hogy az egyetemi ifjúság egészének javát és igen fontos szociális érdekeit szolgáló, azok a karközi diákjóléti intézmények, amelyek a korábbi tandijrendszer mellett az u.n. beiratkozási mellékdíjakból rendszeres és egyenlő mérvű anyagi fedezetekben részesültek, a hivatásuk ellátásához nélkülözhetetlen anyagi eszközöket amellett, a jelen tanévvel bevezetett uj tandijrendszer mellett se nélkülözzék, amely tandijrendszer az u.n. beiratási mellékdíjakat és bennük a fennebb említett diákjóléti intézmények anyagi forrását is megszüntette, ilyen, a korábbi u.n. beiratkozási mellékdíjakból, külön-külön és hallgatónként és félévenként 3-3 aranypengő támogatásban részesült diákjóléti intézmények: az Általános Egyetemi Segítőegyesület ill. annak Pázmány Diákotthona, a Mensa Academica Egyesület ill. annak Menzája, az Egyetemi Kórházegylet ill. annak orvosi rendelőintézete, az Egyetemi Athleticai Club, az Egyetemi Testnevelés intézményei, valamint az Egyetemi Diákjóléti Iroda ill. az .annak helyébe lépett Egyetemi Diákjó-25