Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)

1946. december 16. - 5. 798/1946-47 A Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 106.272/1946.VI.b és 131.238/1946.VI.ü.o. számú leirata az egyetemi tankönyvakció, illetve az erre a célra kiutalt 3000 forint ügyében

kötése mellett, a Diákjóléti Hivatal utján 500 forint segitséget is folyá­sit ott. Egyelőre nincs ugyan tudomá­sunk róla, hogy az imént emlitett vál­lalkozás megindult-e már é3 eddig mi­nő eredményeket ért el; Miniszter ur­nák azonban kétségkívül módjában áll az ifjúság emlitett jegyzetkiadó vál­lalkozása iránt érdeklődnie és annak eredményéhez képest az ifjúság kez­deményezését támogatásban részesíte­nie. 3. / Miniszter ur leira­tának arra a pontjára nézve, melyben kívánságát fejezi ki az iránt, hogy az Egyetemi Könyvtár olvasótermén kí­vül, az ifjúság számára, karonként, a szünetek alatt is használható és fütött olvasóhelyiségek létesittesse­­nek, jelenti, az Egyetem Tanácsa, hogy Miniszter ur vázolt óhaját, az annak megfelelő intézkedések megtéte­le végett, az érdekelt karoknak egyi­dejűleg megküldi, a gazdasági igazga­tóságot pedig felhivja, hogy a ka­rok által kiszemelendő ifjúsági olva­só helyiségek fütőanyagszükségleté­­nek költségtervezetét, a fölmerülő költségeknek Miniszter úrtól a lei­rat alapján történő kérelmezhetése végett, állitsa egybe és terjessze az Egyetemi Tanács elé. 4. / Ami Miniszter ur­nák a leirat további pontjában fog­- 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom