Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1942-1943 (HU-ELTEL 1.a.2.)
1942.12.19. III. rendes ülés - 06. A vendéghallgatói intézmény és a pótindex ügye
pótindexeket ne a központi épületi portás, hanem kizárólagosán csakis a quaestura árusíthatja# A quaestura pedig utasítandó lesz, hogy pótindexet csak azoknak a természettudományszakos bölcseszettanhallgatóknak adjon, akik az illetékes kari dékán úrral igazolják azt, hogy nekik szakképzésük szempontjából a József Nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetemen előadásokat kell felvenniük illetve hallgatni- ok# Pótindexet tehát kizárólag csak természettudományszakos bölcsészettan- hallgatók válthatnak ill. használhatnak és ők is csak a szakképzésükhöz szükséges műegyetemi kollégiumok felvételére# Az Egyetemi Tanács ugyancsak a folyó tanév II# rendes ülésében hozott határozatával megszüntette a vendéghallgatói intézményt is# Minthogy értesülésem szerint a szóbanforgó ta- nácshatározat különösen a hittudományi karon ellenzéssel találkozott, indíttatva érzem magam, hogy a vendéghallgatói intézmény ügyét ismét a Tanács elé hozzam újabb tárgyalás és megfontolás végett. A TPL# Szabályzatnak idevágó 1# §. J. 5./ pontja kimondja, hogy vendéghallgató az olyan hallgató, aki beiratkozás és tandíjfizetés nélkül csak egyes tantárgyak hallgatására kap esetről esetre engedélyt# Ezt a rendelkezést a Tanács intentiójának megfelelően nézetem szerint nem lehet úgy értelmezni, hogy valaki mint vendéghallgató annyi tárgyat hallgathasson, mint a rendes hallgató# A Tanács semmi esetre sem azzal a célzattal hívta életre a vendéghallgatói intézményt, hogy azt e- gyesek a Tanács intentióinak félrema- 7