Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)
1940.11.14. I. rendes ülés - 20. A Jakabházy János alapítványok ügye
1938. évi április hó 27-én 1937. P.k.II. 55074/2 szám alatti végzésével helybenhagyta s a hagyatékot annak megfelelően átadta. Az alapítványok készpénztőkéjének valóságos átadását azonban a hagyaték ellen indított különböző perek és egyezkedési tárgyalások késleltették és igy csak 1938. évi junius hó 7-én vehette át Rector Ivlagnifieus ur azt a 23.779 pengő 34 fillért kitevő összeget, melyet a végrendelet végrehajtója dr. kovács György, résztörlesztésképpen az egyetem alapítványi pénztárába leendő beutalás végett befizetett. A hagyatéki rendezés még függőben maradt kérdéseinek liquidálása és elszámolása után a Közalap, itványi Királyi Ügyigazgatóság 1940. évi julius hó 24-én 7619/1940. szám alatt értesítette Tanácsunkat, hogy az alapítólevél kiállításának addig fennállott akadályai elhárultak. 2./ Az alapítványok neve és célja. Mindkét alapítványnak közös neve "Dr. Jakabházy János alapítvány". Célja: Szegénysorsu, jeles előmeneteld .és római katholikus vallásu egyetemi hallgatók évenként és egy-egy tanévre adományozandó ösztöndíjjal való támogatása. Közelebbről: a nagyobb, a 15.000 pengős alapítvány egyévi kamatjövedelme osztatlanul és egészben egy a fenti feltételeknek megfelelő joghallgatónak, a másik 10.000 pengős alapítvány évi kamatjövedelme pedig egy, esetleg azonban a Rector Kagnificus belátásához képest megosztva több hittudománykari hallgatónak /: papnövendéknek:/ adandó