Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)

1940.11.14. I. rendes ülés - 19.Fedor Károly volt gazdasági igazgatósági gondnok kivételes ellátás iránt a a vallás-és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézett és a Vk. Miniszter úr 6082/1940. eln. számú leiratával javaslattétel céljából Egyetemünk Tanácsának megküldött beadványa

szik. indokoltnak, hogy Fedor Károly fe­lesége és két kiskorú jóravaló gyerme­ke részére a törvény 7. §-á.ban megadott keretek között és kegyelmi utón, meg­felelő ellátás engedélyeztessék. Taná­csunk ezen az alapon és ebben az érte­lemben teszi meg javaslatát Nagyméltó­ságodnak, figyelembe véve azoknak a feltételeknek fennforgását-, melyeket az 1912: LXV. t.c. 7. §-a szem előtt tart. Valóság ugyanis, hogy kérel­mező és családja teljesen vagyontalanok, és hogy a családapa könnyelműségének és vétkes .magatartásának felesége és gyer­mekei ártatlan áldozatai, kiket az a- nyagi, társadalmi és erkölcsi bukásból kimenteni és részükre a boldogulás ne­héz útját megkönnyíteni Tanácsunk álta­lános emberi szempontból is indokoltnak tartja. Igaz ugyan, hogy a nyugdíjtör­vény alapul vett 7. §-a kifejezetten csak fegyelmileg elbocsátott tisztvise­lő /: altiszt vagy szolga:/, illetőleg özvegye és árvái kegyelemből engedélye­zett kivételes ellátásáról szól, de a rendelkezésben foglalt elv, Tanácsunk véleménye szerint, oly esetekben is al­kalmazható, -amikor az ellátásától meg­fosztott tisztviselőnek nem hátrahagyott özvegye és árvái szorulnak rá a törvény 6. §-ában kimondott szigorú szabály a- lól teendő kivételre, hanem felesége vagy gyermekei. az Egyetemi Tanács az előa­dói javaslatot egyhangúlag elfogadja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom