Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)
1941.05.08. V. rendes ülés - 06. Dr. Kuncz Ödön nyilvános rendes tanárnak az egyetemi légoltalmi főparancsnoknak körlevele a klinikák légoltalma ügyében
kéziét, másrészt a Minisztériumban lefolytatott tárgyalások nyomán, a klinikák 1égőitalmának megszervezése tárgyában, folyó évi április hó 7-i kelettel a klinikák igazgatóihoz intézett. Elnöklő Prorector ismerteti a körlevelet, melynek lényege az, hogy miután a klinikák légoltalmának megfelelő megszervezhetéséről, a kormányhatóságokhoz annak idején intézett ismételt előterjesztések eredménytelensége következtében, a kellő időben gondoskodni nem lehetett, a fennforgó légiveszély 12-ik órájában most már az egyes klinikák igazgatói a maguk hatáskörében tegyek meg a még megtehető legszükségesebbeket. k körlevél instrukciói sorában a légvédelmi főparancsnok többek között arról is értesiti a klinikák igazgatóit, hogy belátásukhoz képest és e- gyéni felelősségükre a klinikák tetőzetére és kéményeire a vörös keresztet ráfestethetik. Elnöklő Prorector javasolja, hogy az Egyetemi Tanács a légvédelmi főparancsnok körlevelében foglalt intézkedéseket jóváhagyólag vegye tudomásul azzal a módosítással azonban, hogy a klinikák igazgatói a klinikai épületek tetejére a vörös keresztet a- kár ráfestetik, akár nem, az ebből e- lőálló következményekért őket az Egyetemi Tanács mindenféle egyéni felelősség alól mentse fel. Javasolja egyben elnöklő Prorector, hogy miután az Egyetemi Tanács az egyetemi intézmények lóg- 12 -