Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 8.a.68.)

1974. február 28. VIII. ülés

utaztatási tervekkel is összekapcsolják. Az utóbbi években külföldön járt oktatóink között szép számmal voltak fiatal adjunktusok és tanársegédek, akik tanulmányútjukat eredmé­nyesen tudták felhasználni bölcsészdoktori vagy kandidátusi értekezésük elkészitéséhez, illetve akik számára első Ízben nyilt lehetőség, hogy bekapcsolódjanak tudományszakjuk nemzet­közi vérkeringésébe. Az átgondcűfc tervszerűséget tovább kell fejleszteni a fiatal /és nem csak a fiatal/ oktatók utaztatásá­ban. Erőteljesebben kellene szorgalmazni a magyar-jellegü tudományszakok /történelem, irodalomtörténet, nyelvészet/ oktatóinak - főként a fiatalabbaknak - külföldi tanulmányut- jait.Erre nemcsak a kapcsolattörténeti, ill, komparativisz- tikai kutatások szempontjából, hanem a tudományelméleti és metodológiai tájékozódás érdekében is szükség van. Ennek kapcsán nagyobb súlyt kellene fektetni a magyar jellegű tudományszakok fiatal oktatóinak idegen nyelv-tudására. Nincs azonban még kellőképpen biztosítva a külföldi tanulmányutak eredményének s:visszacsatolja”. Az utaztató szervek számára ugyan több példányban is készülnék hivatalos útijelentések, de a tanulmányút tartalmi eredményeiről, tanulságairól a tanszéki kollektíva, a közvetlen munkatársak - egyes tanszé­keken tartott hivatalos beszámolók eseteitől eltekintve - többnyire csak magánbeszélgetések formájában /vagy még úgy sem/- értesülnek. Kívánatos volna, hogy tanszékeink /tanszék- csoportjaink/ rendszeresen tűzzék napirendre a hosszabb külföldi tanulmányúton járt oktatók munkabeszámolóit. Az egyetemek közötti közvetlen együttműködés nemzetközi kapcsolatainknak egyik legp^e^pektivikusabb, de még távol­ról sem kiaknázott formája,1 Az együttműködés egy-két évre ki­dolgozott munkatervek alapján valósul meg. Úgy tűnik, hogy az e téren kínálkozó lehtőségek még nem eléggé ismertek tanszé­keinken; ennek okát abban látjuk, hogy ezek a munkatervek több­nyire az egyetemi vezetés szintjén készülnek, s a kari javas­latok megtevéséhez rendszerint igen kevés idő áll rendelkezés­re, Az egyetemi vezetésnek a külföldi társegyetemek irányában is szorgalmaznia kellene, hogy a munkatervek lehetőleg "alul­ról felfelé" készüljenek, s az eddiginél fokozottabb mérték­ben támaszkodjanak a tanszékek közötti közvetlen együttműködésre. Többször is hangoztatott törekvésünk, hogy a ^nemzetközi kapcsolatainkból eredő tapasztalatszerzési lehe­tőségeket ne csak a tudományos munka, hanem az egyetemi okta­tás és oktatásszervezés szempontjából is hasznosítsuk /főként a szocialista országok vonatkozásában/. Ez a tciekvés is szük­ségképpen az egyes tanszékek /tanszékcsoportok/ együttműködé­sét helyezi előtérbe egyetemközi kapcsolatainkban. Előremu­tató jelenségként értékelhetjük e tekintetben a múlt év őszén Visegrádon megrendezett művészettörténeti konferenciát, amely­nek egyik központi kérdése a szocialista országok egyetemi művészettörténeti oktatásának egybehangolása volt. Az oktatási, ill. oktatásszervezési tapasztalatcsere előtérbe helyezése a kapcsolatok rugalmasabb -'profilirozását" is feltételezi: logikus és szükségszerű, hogy, például, germanistáink vagy ro- manistáink elsősorban a nyelvi anyaországok felé orientálódnak; ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a szocialista országok ger­manisztikájával való közelebbi ismerkedés is számos jól és köl­csönösen hasznosítható tapasztalat megszerzésének forrása lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom