Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 8.a.67.)

1973. szeptember 27. II. ülés

Előadói .jelentés Tarján Tamás /szül.1949,/ a múlt tanévben végzett karunkon, mag;yar-néprajz szakon. Kind a tanulmányi, mind a mozgalmi munka terén & kiemelkedő hallgatók közé tartozott. Tanulmányi eredménye mindvégig jeles, illetve kitűnő volt. Ennek elismeréseként Népköz­társasági Ösztöndíjban részesült. Harmadéves korában részt vett abban az etnográfiai és folklór gyűjtésben, melynek eredménye a "Kezőcsát népi kultúrájából" c. kötet lett. Több ^filmeszt ét lkai pályázaton^nyert első dijat, 1972-ben a nyíregyházi Diákköri ^Kon­ferencián ért el irodalomtörténeti tanulmányával első helyezést. °zakdolgozata, melyet az 1956 utáni magyar dráma fejlődéséről irt, mind filológiai, mind módszertani megalapozottságéban, mind pedig gondolati anyagában a kiemelkedő diplomamunkák közé tartozik. Je­lenleg Tersánszky Józsi Jenőről szóló egyetemi doktori disszertáci­óján kezdett el dolgozni. Igényességét mutatja felkészültsége a nyelvek terén: beszel oroszul, olvas angolul, olaszul, latinul, ^létének szerves része az állandó képzés. Tanulmányi ^ elfoglaltság a mellett a társadalmi munkából is ki­vette részét. Két éven át mint sport-, ill. kulturfelelős a kari KISZ ^Bizottság tagjaként működött, majd az Alkotó Kör vezetője iett. Munkái sodrán megmutatta, hogy adott ,benne a szeryezés és azeemberek- kel való bánni-tudás képessege is. Érdeklődő, közösségi embernek bizonyult. Társai szerették. Tehetségére mér egyetemi hallgatói korában felfigyellek külső, országos szervek is.1 A Kritika, Kortárs, Napjaink, UJ Forrás rend­szeresen közölt tőle filmekről, színmüvekről s könyvekről szóló bírálatokat.. Külső, tiszteletdíjas technikai szerkesztőként fog­lalkoztatja a Látóhatár c. folyóirat. * Tarján Tamás a komoly, számottevő tudományos igenetek közé tartozik. Munkaszeretete, színvonaligénye, fegyelmezettsége, mód­szeressége s nem utolsósorban gondolkodói bátorsága és határozott­sága s ,ettől -elválaszthat at la nul marxista szellemi elkötelezettsége garancia rá, hogy eredményeket érhet el a későbbiekben mint tudomá­nyos dolgozó.^Szervező készsége, a társadalmi-mozgalmi munkában Való helytállása pedig jelzi a benne rejlő közösségi embert, sejt-te- ti a hivatott pedagógust. Megérdemli, hegy további fejlődést előse­gítendő tudományos továbbképzési ösztöndíjban részesüljön. Budapest, 1973. szeptember 25. •; 1 - ■' . Király István s.k. tanszékvezető egyetemi tanár a szakbizottság előadója

Next

/
Oldalképek
Tartalom