Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 8.a.67.)

1973. szeptember 27. II. ülés

- 20 33 előtte vagy utána a Kar is foglalkoznak vele, ebben az esetben ugyanis a minisztérium ele kerülő előterjesztés­ben a Kar véleménye is benne lehetne. Meg lehet azt is tenni, hogy a minisztériumi tárgyalásE eredményét hoz­zuk ide. A Karon folyó tudományos munkával kapcsolatban kiegészitő javaslatot terjeszt elő a munkatervhez. Az Akadémia el­nökségének idei munkatervében szerepel a bölcsészettudo­mányi kari tudományos munka, jó lenne, ha az ottani tár­gyalásoknál már szerepelne a Bölcsészettudományi Kar álláspontja, s ezzel belekerülne az akadémiai anyagba. Helyes lenne, ha egyszer a kari tanácsülés elé kerülne a Bölcsészettudományi Kar külföldi kapcsolatainak a té­mája. A Kar tagjai, sőt egésze erről nem tud semmit. Ide tartozik a részképzésben részesülő hallgatók dolga is, a hallgatói külföldi ösztöndijak, annak mérlegelése, hogy ezen a téren milyen eredmények és problémák vannak. Természetesen beszélni kell az oktatók, az egyes tanszé­kek és az egész Kar külföldi kapcsolatairól is. Van ezen a téren egy csomó jelentős eredmény, és azokról a tan­széken kivül csak a kari vezetés tud, pedig fontos lenne, hogy mások is tudjanak róla. Hahn István rámutat arra, hogy a munkatervi javaslat második oldalán a II. fejezetben a 7. pontban szó van a tudományos bizottság munkájának tapasztalatairól, fel­adatairól. Vajon nem lehetne-* ezt a pontot úgy átalakí­tani, ahogy a módszertani bizottság esetében szokott történni, a tudományos bizottság készítsen egy jelen­tést például olyan kérdésekről, amilyeneket itt Király István professzor és Tolnai Gábor professzor is felve­tett, és ezt azután tárgyalja meg ne csak a dékáni tanács, hanem a Kari Tanács is. Talán jó lenne, ha az egyetemi tanári ás a docensi pályázatok előkészítését a Kari Tanács Elnöksége végezné, hiszen a jelenlegi el­gondolások szerint ott úgyis képviselve lesz minden tanszékcsoport és az Elnökség foglalkozik a tudományos T

Next

/
Oldalképek
Tartalom