Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 8.a.66.)

1973. március 21. VI. ülés

Előadói jeleli is A Művelődésügyi Közlöny 1973* év. 3. számában megjelent, az ELTE Neveléstudományi Tanszékére meghirdetett docensi állásra két pályázó: Salamon Zoltán egyetemi adjur ;tus és Tűzkő Lajos középisko­lai tanár nyújtott be pályázatot. Tűzkő Lajos középiskolai tanár pályázatával, mivel megfelelő pedagógiai végzettséggel nem rendelkezik és tudományos munkássága sem üti meg a kivént szintet - bővebben nem foglalkozunk, pályázatát elutasítjuk. Salamon Zoltán egyetemi adjunktus 16 éve dolgozik a Nevelés­tudományi Tanszéken s egész tevékenységének tudományos színvonala minden tekintetben megfelel a docensi követelményeknek, 1934-ben született Nagyszőlősön. 1952-ben érettségizett Budapesten, 1953-tól az ELTE pedagógia-történelem szakon folytatta tanulmányait, és 1957-beJ! kitüntetéses diplomával fejezte be. Azóta dolgozik a Ne- veiéstudományi Tanszéken előbb mint tanársegéd, majd 1961 óta adjunk­tusként . Évek óta elsősorban neveléselméleti előadásokat tart.' . főként természettudományi kari tanárszakos hallgatóknak és vezeti az ezek­hez kapcsolódó gyakorlatokat, szemináriumokat. Oktatói tevékenysége azonban a pedagógia más területeire is kiterjed, A pedagógia-szakosok képzésében is részt vesz: a gyermek- és ifjúságvédelem kérdéseiről, valamint az ifjúsági szervezetek nevelő munkájáról tart előadásokat. Évek óta foglalkozik nevelésszociológiai problémákkal is, e témakör­ből ugyancsak a pedagógia-szakosoknak tart előadásokat. A hallgatók eredményes munkájának elősegítése végett kétkötetes nevelésszocioló­giai tanulmánykötetet állitott össze és több nevelésszociológiai prob lémát dolgozott fel kisebb-nagyobb tanulmányokban. Oktató munkáját körültekintéssel és a tudomány uj eredményeiben való jé tájékozott­sággal végzi. Eredményesen irányította és irányítja azt a munkát, melynek során fiatal tanszéki oktatók egy csoportja elkészítette a pedagógiai kutatásmódszereket tárgyaló jegyzetet, A neveléstudományi szempontból igen jelentős jegyzet második kötetének kimunkálása fo­lyamatban van. Ezen túl egyéb kutatási feladatokon is dolgozik. Lényeges neve­lésfilozófiai problémáról / közösség és individualitás/ magas szín­vonalú tanulmánya jelent meg az akadémiai pedagógiai tanulmánygyűj­temény 1972-es kötetében. Országos kiterjedésű felmérést végzett a középiskolai tanulók szabad idejének alakulásáról, Jelentős publi­kációi jelentek meg a személyiség értékelésének időszerű kérdéseiről, a személyiség alakulásáról, az érzelmi ráhatások szerepéről és lehe­tőségeiről a politikai oktatás folyamatában. Elkészítette kandidátusi értekezését? n A középiskolások isko­lai közéleti tevékenységének vizsgálata szabai-idő karakterisztiká­juk tükrében" címmel. Kiemelkedő eredménnyel tette 10 aspiráns vizs­gáit pedagógiából és az opponensek elfogadó álláspontja mellett 1973. március 29-én kerül sor a disszertáció nyilvános vitájára. Színvonalas oktató-nevelő munkája ós kutatói tevékenysége mel­lett intenziven részt vesz a tanszék kollektiv tevékenységében és sokirányú egyetemi közéleti in vehi nysege is közismert, Az ifjúsági mozgalomban 1944 óta vesz részt', iskolai, majd ke­rületi vezető tisztségeket töltött be. 1955~től tagja a Pártnak, Sok­féle mozgalmi munkát végzett, 1965-.1971-ig titkára volt az ELTE Szak- szervezeti Tanácsának, jelenleg az egyetemi Pártbizottság tagja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom