Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)

1971. április 29. VII. ülés

f Q7 71 o partcsoportbizalmi helyettese, aki a KISZ-alapszerv munkáját a párt­csoport részéről politikailag irányítja és tanácsaival segiti. 5/ Tervszerű és elmélyült munkát kell végezni a hallgatók körében a pártópités érdekében. A filozófus-szakos hallgatók szakmai-ideológisi-politikai fejlődéséért elsősorban a Filozófia Tanszék a felelős. Mivel azonban hallgatóink túlnyomó többségének másik szaktárgya is van, ezért a társ-tanszékekkel, valamint politikai gazdaságtant, és tudományos szocializmust oktató £oHágáinkká összhangban kell végeznünk munkánkat. A nom-filozófi'“ szakos hallgatóknál folyó munkánk középpontjában a kiscsoportos oktatás állott. Az itt szerzett tapasztalatainkat a kö­vetkezőkben foglaljuk össze: 1/ Az uj oktatási forma feltétlenül igazolja a hozza fűzött várakozá­sokat .- Tapasztalataink szerint lényegesen nagyobb lehetőségünk nyílik a hallgatók problémáinak megismerésére, megválaszolásár0 és érdek­lődésük alakítására is.- Az aktivitás és az önállóbb, fegyelmezett gondolkodás fejlesztése is nagyobb mértékben megvalósítható különösen a klasszikus Mnrx-i, Lenin-i szövegek elemzése, az előad .sokhoz kapcsolódó konzultációk, viták és a kiselőadások során.- Az oktatók és a hallgatók között közvetlenebb kapcsolat alakul ki, mindez jelentősen növeli a világnézeti, politikai nevelés hatékony­ságát .- A marxista filozófia másfél éves oktat sa - lehetőség szerint egy oktató által - módot ad. arra., hogy lemérjük a hallgatók fejlődését, nyo monköv ess ük világnézetük alakulását és hatással legyünk rá.- A kiscsoportos oktatásban a szaktárgyak világnézeti, filozófiai vonatkozásai is nagyobb teret kapnak, különösen azért, mert az oktatók kiválasztásánál figyelembe vettük szaktárgyi tájékozott­ságukat. Ennek eredménye, hogy a hallgatók mind inkább felismerik a marxista filozófia alkalmazásának jelentőségét, és mind gyakrab­ban fordulnak szakdolgozatuk problémáival is a filozófia oktatói­hoz • 5946

Next

/
Oldalképek
Tartalom