Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)

1971. április 29. VII. ülés

Aio ELŐADÓI JAVASLAT A Művelődésügyi Közlöny 1971-évi A. számában az ELTE Bölcsészettudományi Kar Politikai Gazdaságtan Tanszékén meghirdetett tanársegédi állásra egy pályázat érkezett. A pályázó Kovács^ László megbízott tanársegéd­Kovács László a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett ok­levelet 1967-ben. Érettségi után az egyetemre való beiratkozásáig két ; éven keresztül egy külkereskedelmi vállalatnál do]gozott ügyintézőként. Egyetemi oklevelének megszerzése után három éven keresztül Bonyhádon közgazdasági szakközépiskolában tanitott közgazdasági tárgyat. Az 1970/71 tanév kezdete óta az ELTE Bölcsészettudományi Kar Politikai Gazdaságtan Tanszékén dolgozik megbízott egyetemi tanársegédként. Oktató­nevelő munkájárüvid idő alatt j« eredményeket ért el, lelkiismeretes­sége és jó pedagógiai érzéke alapján. Kiscsoportos oktatás keretében önállóan vezet politikai gazdaságtan alaptanfolyamokat. Elméleti munka terén is megtette a kezdő lépéseket, de eddig még nem jutott publikációig. Társadalmi feladatait is lelkiismeretesen látja el. Mint önkéntes rendőr 197o-ben kitüntetésben részesült, az egyetem keretében pedig a Bolyai Kollégiumban politikai előadásokat szervez. 1966 óta az MSZMP tagja. Tanársegédi kinevezésre javaslom. A megbizás alapján végzett eddigi mun­kájával bebizonyította, hogy e munkakör betöltésére alkalmas, A kine­vezés nyilvánvalóan kedvező' hatással lesz a további munkájára. Budapest, 1971. április 15. Varró Tibor s.k. egyetemi docens a szakbizottság előadója JEGYZŐKÖNYV A Kovács László tanársegédi kinevezése tárgyában 1971 április 16-án tartott bizottsági ülésről. Jelen vannak: Vilmos József tanszékvezető egyetemi tanár*: az Előkészitőbizottság elnöke; Varró Tibor egyetemi docens az Előkészitőbizottság előadója; Simon Endre egyetemi•docens az Előkészitőbizottság tagja. Az Előkészitőbizottság elfogadta Varr* Tibor előadói javaslatát és megállapította, hogy Kovács László, aki megbizás alapján eddig is tanársegédi munkakörben dolgozik a Politikai Gazdaságtan Tanszéken, o feladatkörnek megfelel. Ennek alapján egyhangúan javasolja tanár­segédi kinevezését. Simon Endre s.k. egyetemi docens az Előkészítő- bizottság tagja Vilmos József s. k, egyetemi tanár az Előkészitő­bizottság elnöke Varró Tibor s. k. e .yetemi docens az Előkészitőbizottság előadója

Next

/
Oldalképek
Tartalom