Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. április 29. VII. ülés
ÖNÉLET cAJZ m 1952,VII. 51-én születtem Debrecenben. Szüleim a felszabadulás előtt napszámosok voltak. Apái®. 1959 éta a baj dús áms om Kossuth. Termelőszövetkezet tagja. Elemi ás általános iskolai tanulmányaimat Kajdusamsonoan^ végeztem, majd a debreceni Mezőgazdasági Technikumba kerültem. Tanulmányaimat azonban családi okok miatt abba kellett hagynom* s csak 1951-éen érettségiztem le a kecskeméti Ságvári Endre Szakérettségis kollégiumban bölcsész-tagozaton,'ahonnan az Idegen Nyelvek Főiskolájára kerültem külkereskedelmi szakra. 1955 februárjában átiratko-ztam az ELTE Nyelv- es Irodalomtudományi Karára angol-magyar szakra* Egyetemi tanulmányaimat itt fejeztem be 1955-ben. 1955, julius 15-től a Ceglédi Állami Dózsa György Fiú Diákotthon főhiva- •tásu nevelőtanára, majd 1957-től 1961-ig a Ceglédi Állami Kossuth Gimnázium tanáraként működtem. 1959-ben beiratkoztam az ELTE Bölcsészettudományi Karának orosz nyelvi kiégés át# szakára, ahol vizsgáimat jeles eredménnyel tettem le. Orosz nyelvi diplomámat megszerezni nem tudtam, mivel utolsó éves koromban az MM lektorként kiküldött az EAK-ba a MNK és az EAK között megkötött kulturális egyezmény alapján. Előbb a Shebin El Komi Ipari Főiskolán oktattam a magyar nyelvet kezdetben angol, majd arab nyelvi közvetítéssel, később a Shebin El Komi és a. Kafr El Sheikhi Mezőgazdasági Főiskolán működő 15 tagú tanárcsoport vezetője lettem. 1964-ben az ELTE Nemzetközi Előkészítő Intézetébe kerültem nyelvtanárként 1564-től 1965-ig az EAK-ban tartózkodtam ösztöndíjasként. 1965-től a Nem- zetközi Előkészítő Intézetben kaptam beosztást, mint a nyelvi laboratórii vezetője ás diákotthoni nevelőtanár. 197o» II* 1-től a BkM Központi Nyelvi Laboratóriumának lettem a vezetője. 1971* I* 1-től az ELTE BTK Központi Magyar Nyelvi Lektorátusára kerültem megbízott oktatóként. Korábbi munkahelyemen másodállásban továbbra is a Nyelvi Laboratórium vezetője és az audiovizuális, valamint a programozott nyelvoktatás szaktanácsadója vagyok. 1954-ben megházasodtam. Feleségem a BM Központi Klub könyvtárosa. Kát • gyermekünk van: Imre 15 éves, II. gimnazista és Irán 12 éves, VII. ált. isk. tanulók. Katonai szol^álato. teljesítettem. Rendfokozatom alhadnagy. 195°-ben UDP tagjelölt és 1951-ben MDP tag lettem. Vezetőségi tagja voltam az EPOSZ-nak és DEFOSZ-nak 195o-ig. 1951-53-ban az Idegen Nyelvek Főiskoláján népnevelő és marxista szeminá- r.umvezető, az egyetemen pedig a kari DISZ szervezet szervezőtitkáránál: helyettese és a VI..pártaiapszervezet összekötője voltam a tanszékkel. Cegléden a III. kér. pártszervezet propagandistája, majd a pedagógus pártszervezet szervezőtitkára lettem. 1956-ban a hadseregben század gárttitkárhelyettes voltam, majd 2 hónapos pedagógus pártiskolán vettem részt. 1957-61-ig a Ceglédi Pedagógus Városi KUZ-szervezet titkára ás a pedagógus pártszervezet szervezőtitkára voltam, i960 óta vagyok MSZMP tál, a szakszervezebnen pedig 1955 óta. Az EAK-ban a II, pártszervezet titkára yolűam 1964 júniusáig. A Nemzetközi Előkészítő Intézetben az Intézet Kulturális és Sportbizottságának titkára es pártcsoportbizalmi voltam. Jelenlegi munkahelyemen meg nincs pártmunkám. addigi külföldi útjaim: 1956 SZU., 1959 Ausztria és Olaszország, 1961-64- i0 . -vvx., J-5b4 torogors a0, Olaszorszá „,Francaaorsz , Anglia, Belgium >,s _ Auszuna. 1964-o5-ig az . JAK-0an tartózkodtam ie 1.- . mg.1.. 7 » m o?o:.ns .2. . .r-vr ;,;b Tibor s.k. mb. ta lárse .éd