Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. január 14. III. ülés

középlatin szótári munkálatok belekerültek ebbe afc ókortudományi kutató csoportba. Ha k más felállás lesz itt és más tanszékvezető, több tanszékvezető, akkor az Akadémia a maga részéről megvizsgálja azt, hogy az uj helyzetben, az uj struktúrában uj emberekkel hogyan alakitsa ki a középlatin szótár további segí­tését, A magunk x&eáx részéről én azt tudom csak mon­dani, hogy mi$d az I. Osztály elég sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel, mind most az Akadémia hivatala, nekünk az a véleménynünk, hogy erre a szótárra feltét­lenül szükség van és nagyon szeretnénk, ha Horváth professzor ebben a munkában résztvenne. Nagy Károly rektor: Azt hiszem, nagyon nehéz hely­zetbe kerülne e beszélgetés után a dékán elvtárs, hogy itt milyen megoldás szülessen. Mindaz, ami itt elhang­zott a szakmai indokolás szempontjából, egy szakmailag kivül álló számára nagyon meggyőző volt, de az is úgy szőrmentén néhány hozzászólásból érzékelhető volt legalábbis számomra, hogy itt a kibontakozást a szemé­lyi kérdések nehezítik. Márpedig akár külön görög és latin, akár együttes tanszék, életképes és az elmondott általános szempontoknak megfelelő tanszék nem lesz, mig olyan személy vagy olyan személyek nem lesznek ezen a két területen, akik ezt elő tudják mozdítani, mert ehhez kell egy vagy két ember, aki szakmailag is alkalmas iá, amellett dinamikus ember, mert itt az is kell, hogy vezetésre alkalmas ember legyen, harcoljon, verekedjen. Ez alakult ki bennem. Éppen ezért sport-

Next

/
Oldalképek
Tartalom