Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. január 14. III. ülés

arcképeket lényegében azzal az irodalmi apparátussal

tudta csak publikálni, ahogy 15-20 évvel ezelőtt megjelentek és közben a tudomány óriásit fejlődött.

Ha egy ilyen zseniális ember, akinek hihetetlen műveltsége és ismeretei voltak, mint ő, nem volt erre képes, akkor természetes, hogy egy átlagos képességű tudós erre még kevésbé képes és itt kell fete rátérni arra is, hogy ennek az összevonásnak a káros hatásai nagyon megmutatkoztak a latin oktatásban is. Éppen Trencsányi-Waldapfel Imre halála előtt az a beszámoló, amelyet ő maga tartott és amelyen a dékán elvtárs is résztvett, nagyon-nagyon siralmas képet festett. Ő maga olyasmit mondott, hogy a most végzős latin szakos hallgató latin tudása nem áll azon a színvonalon, mint korábban a gimnáziumi érettségi szintje volt. Utána volt a KISz szervezettel a Latin ^anszék oktatóinak szintén egy értekezlete, amelyen a hallgatók maguk is rámutattak ezekre a hiányosságokra és kiderült az, hogy itt nemcsak arról van most szó, hogy tulajdonképpen újjá kell szervezni, kettéosztaxni a két tanszéket és a feladatokat precizirozni, hanem voltaképp az

egész latin oktatást éppen tudományos szempontból

sokkalújra kell alapozni és az eddiginél magasabb szintvonalra kell emelni, úgyhogy ez maga az a nagyon lényeges és az egyetemi oktatás szempontjából is alapvető kérdés, amelyért meg kell tennünk ezt a kettéosztást és egyben megadni a segédeszközöket,