Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. február 18. V. ülés

*y az egyetemnek fél millió forintot kellene fizetnie a vállalatnak, ebben az esetben uj helyiségek szaba­dulnának fel, de a gondokon ez sem sokat változtatna. Ma már az a helyzet, hogy egyes tanszékvezető profesz- szorok folyosórészeket szeretnének kiigényelni tan­székük számára, mert nem tudják az órákat elhelyezni. A délelőtt gazdasági bizottsági ülésen úgy alakult a helyzet, hogy az uj helyiségek kiépítéséhez szükséges 200.000 forintot a Kar év végéig talán megkapja, ebben azonban a berendezés még nincs benne* Az egészségügyi raktár alatt lévő pincerész is fel­szabadul, meglehetősen nagy terület. Itt lehet elhe­lyezni a Kar könyvtári állományának egy részét, mert az a körülmény, hogy most már a folyosókat is megrak­ják a tanszékek tele könyvszekrényekkel, az épület statikai szilárdságát veszélyeztetni. A nem minden nap használt könyvanyagofc le kell vinni ide a pincé­be, valamint a Dékáni Hivatal irattárának egy részét. Minden tanszék kapna itt egy-egy szekrényt vagy könyv­állványt. Székely György dékán megállapítja, hogy amit Nagy Béla dékánhelyettes előadott, az az egyetleh lehetsé­ges javaslat, forma szerint mégis megkérdezi a tan­székeket, hogy mi a véleményük. /bent Ferenc közli, hogy a Pedagógiai tanszék egyetért a tervezettel, és nagyon Örülne, ha végre sikerülne a pedagógiai könyvtár számára helyiséget kapni. Simonovits Istvánná felveti, vajon nem lenne-e lehet­séges, hogy a Filozófiai (Tanszék számára juttatott két uj helyiségből szemináriumi szoba lenne, a tanszék pedig megkapná a jelenlegi dolgozószobáival szomszédos két kisebb és udvarra néző szemináriumi szobát, mert igy együtt lenne az egész tanszék. Az I* emelet 62. és 63. számú szobákról lenne szó. Huszár Tibor egyetért a kari vezetés javaslatával

Next

/
Oldalképek
Tartalom