Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. február 18. V. ülés

és időnkiht közük az érdekeltekkel, azokkal, akik ezekből az adatokból további következtetéseket von­hatnak le. Az lenne az ideális, ha ez az adatközlés preiéntíYjellegű lenne, előre felhívná a figyelmet arra, hogy valamilyen jelenség mutatkozik és milyen irányban terjed. Kéri elfogadni vagy legalábbis java­solja megfontolni azt az indítványát, hogy a jövőben ez az információs szolgálat, amelyet eddig is elláttak ezek a hivatalok az ügyintézés feladatai mellett, kerüljenek be kifejezetten a szervezeti és az ügyviteli szabályzatba is. Legutóbb az egyetem párt Végrehajtó Bizottsága foglalkozott ezzel, ha nem is az állami, hanem a politikai jellegű kérdések tekintetében, és azt a határozatot hozta, hogy áprilisban visszatérnek erre a témára, de akkor már úgy, hogy ez az információs igény állami vonalon is kidolgozottan kerülne egy meg­felelő fórum elé. Nem szól most olyan részletkérdések­ről, hogy az információs adatok feldolgozásához mi finden kell, mert ehhez millió forintos gépek is kelle­nének és az adatok feldolgozásához értő szakemberek, csak jelzi, hogy ez a feladat létezik és az egész egyetemi szabályzattal együtt meg kellene tárgyalni. A kari dékáni hivatali szervezetek átalakításával kap­csolatban különösebb megjegyzése nincs, funkcionálisain elég jól körül vannak határolva a feladatok, megítélése szerint még több embert sem kíván, mint amennyi jelen­leg dolgozik, csak megfelelő átcsoportosításra lenne szükség és arra, hogy ha az emberek nem képesek bizo­nyos feladatok elvégzésére, ± az illetőket vagy ki kell képezni, tanfolyamra küldeni vagy áthelyezni oda, ahol megfelelnek a kivánalmaknak. Az egyetem illetve a művelődésügyi minisztérium ren­delkezése szerint a rektori és a dékáni hivatalok, sőt a gazdasági apparátus szervezeti és működési szabály­zata is március végén kerül az Egyetemi Tanács elé. Hangsúlyozza, hogy számára, aki ennek a témának kidol­gozására megbízást kapott, nagy segibséget jelent, hogy M/ %%

Next

/
Oldalképek
Tartalom