Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. február 18. V. ülés

apparátusába tartozik, a felügyeletet kari vonatko­zásban az egyik dékánhelyettes lássa el, a szakmai felügyeletet pedig úgy mint eddig, a gazdasági főigaz­gatóság. Tervezi xk a kari vezetés a KESz javaslatára egy olyan kiadvány közzétételét, amely tájékoztatja . az I. éves hallgatókat arról, hogy milyen ügyben hová fordulhat. Megpróbálta a kari vezetés megszabni a tanszékcsopor­tok és a kari bizottságok kapcsolatait a Dékáni Hiva­tallal, ezen a téren sokminden jogilag még tisztázat­lan, a tanszékcsoportok a nappali és az esti-levelező tagozatos tanulmányi csoporttal tartanák a kapcsola­tot. Megtette a kari vezetés javaslatait a kari bizott­ságok és a Dékáni Hivatal együttműködésére .vonatkozó­lag is. A kari gazdasági bizottság a gazdasági cso­porttal tartaná természetesen a kapcsolatot. Létesül majd kari könyvtárügyi bizottság is. Hadrovics László kéri, hogy ha ez a szervezet megvaló­sul, az egyes szervekig, sőt talán egészen személyekig és helyiségekig lebontva kapják meg a tanszékek a szükséges tájékoztatást, egy kis füzetet táblázatos kimutatásokkal is ellátva. Örömmel fogadja a könyvtárügyi bizottság megalakításá­nak tervét. A tanszékeknek komoly gondokat okoz a tan­széki könyvtárak fejlesztése, például a Szláv Tanszék Öt szakon oktat és igy öjíelől kell beszerezni a könyv­anyagot. Az anyag 4. oldalán az 5. sorban van egy stiláris hiba, mert a szöveg a kari kiadatási ügyekről beszél, a helyes kifejezés a kéziratok kiadása lehetne. Lakó György emlékeztet arra, hogy a KISz-nek a múlt­ban volt egy olyan összekötője, aki foglalkozott Lakó professzor tanszékének ügyeivel, illetve akihez fordulhattak. Úgy tudja, hogy jelenleg nincs, pedig jó lenne, ha a KISz kijelölnefl minden tanszék számára egy-egy bizalmit vagy felelőst, akivel a kapcsolatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom