Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. február 18. V. ülés

Egyet lehet érteni azzal, hogy sok csatornán jut el információ hallgatóinkhoz. Vonatkozik ez különösen az idegen nyelvszakosokra, akik külföldi anyagokat is el tudnak könnyen olvasni, hozzá is jutnak, és nekünk nem könnyű sokszor kérdéseikre választ adni, pedig nem térhetünk ki a válaszadás elől. Érezzük is feladatunk nehézségét, felelősségünket, ezt a feladatot csak akkor fogjuk tudni megoldani, ha minden tanszék minden oktatója segit nekünk.

Kardos Tibor nagyon fontosnak tartja az ösztöndijak és az úgynevezett részképzések ügyét. Valóban úgy van, ahogy Tolnai professzor mondta, tehetséges olasz szakos hallgatók nem jutottak ki külföldre ösztöndíjjal, mert hiányzott egy-két tized a tanulmányi eredményükből, tiltakoztunk is ez ellen a módszer ellen. Ma már nincs is igy, jobban számit az illető tehetsége, de még mindig egy meghatározott tanulmányi színvonalon felül mozognak az ösztöndijak. Abból indulnak ki, hogy aki három év alatt nem tudott behozni bizonyos hátrányokat, annak nem érdemes ösztöndíjat adni. Ez a tétel azonban ilyen mereven nem fogadható el. Az ösztöndijaknál az is gondot jelent, hogy nem mindig oda kerülnek a hallgatók, ahová kell. Egészen más, ha valakit nyelvgyakorlatra küldünk ki, más ha részképzésre és más ha szakdolgozatuk elkészítése érdekében. Éppen ezért gúnyt üz a tanszék indítványából az, aki a szakdolgozata érdekében Palermóba javasolt hallgatót Perugiába küldi nyelvet tanulni. A tanszék pontosan megmondja, hogy kit hová és miért javasol kiküldeni.

Élesen meg kell különböztetni a nyelvi képzésre és a tanulmányi okokból történő kiküldetést. Nyelvi képzésre ne a legjobbakat küldjék ki, bár a legjobbak közül is érdemes egyeseket kiküldeni tudásuk további mélyítése céljából, hanem esetleg közepes rendű tehetséges hallgatókat, akik önhibájukon kivül nem tudták megszerezni a szükséges nyelvi gyakorlatot.