Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)
1972. március 15. V. ülés
Előadói .javaslat Az EI/TE Bölcsészettudományi Kara a Művelődésügyi Közlöny 1971» december 16-i számában pályázatot tett közzé a Közművelődési /Népművelési/ Tanszéki Szakcsoportnál betöltendő tanársegédi állásra. A pályázat kiírása szerint a kinevezendő tanársegéd feladata a mű- velődésszociológia,.s azon belül elsősorban a közművelődés szociológiai kérdéseinek előadása és kutatása. E pályázatra két kérelem érkezett, . Heleszta Sándor /született 1939-ben/ egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományétemen végezte, 1965-ben magyar és néprajz szákon szerzett oklevelet; közben harmadik szákként földrajzi tanulmányokat is folytatott. 1964-ben előbb egy szakszervezeti művelődési házban, majd a Népművelési Intézetben dolgozott. Itt az Elméleti és Oktatási Osztály munkatársa volt. 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetéhez került kutatói beosztásba. 1968-ban megbizott előadóként kapcsolódott be egyetemünk népművelési szakképzésébe, majd 1971 július 1-től a Közművelődési /Népművelési/ Tanszéki Szakcsoport■szerződéses munkaviszonyban megbizott tanársegédként alkalmazta. Benyújtott publikációs jegyzéke tanusitja, hogy elsősorban művészetszociológiái jellegű Írásai jelentek meg, ezen kivül a-felnőt' nevelés idegennyelvü szakkönyvei közül többről irt recenziót. Az utóbbi években szabadidőkutatással foglalkozik, több nagyobb‘volumenű kutatásnak volt résztvevője, sőt irányitója is. /így pl. a Kazincbarcika kulturális igényeit felmérő:vizsgálatnál./ Elméleti munkássága színvonalas, tudományos értékű. A hallgatók szeretik, nemcsak szerénysége és megalapozott szaktudása miatt, hanem azért is, mert problémafelvető es elemző gondolkodása miatt alkalmas arra hogy a leendő szakembereket bevezesse hivatásuk megoldásra váró problémáiba. Mindezek alapján a pályázati követelményeknek megfelel kinevezése tehát indokoltnak látszik. Kövess! Erzsébet /született 1935-ben/ a debreceni Kossuth Lajos Tudományé gyet emen végezte tanulmányait. 1961-ben magyar, franci; és népművelés szakon szerzett oklevelet. Előbb a szolnoki, majd a békéscsabai színháznál volt dramaturg. 1966-tól a csepeli Radnóti Művelődési Ház igazgatója, 1969-tól a Fővárosi Művelődési Központ művészeti főelőadója. Továbbra is a színjátszás maradt a fő munka- területe, s csak az utóbbi időben bízták meg a bábjátszás és a szocialista családi ünnepek problémakörének gondozásával módszertani központ szerepét betöltő munkahelyén. Párttag, Elvégezte a Marxi-Lenini Esti Egyetem esztétikai szakosító tanfolymát is. Tudományos munkásságáról azonban nincsenek kimutatható dokumentumok, szakmai Írásai elvi és praktikus szinten mozognak. A pályázati követelményekben megjelölt közművelődés-szociológiával eddig nem foglalkozott. Mindezek alapján kinevezése nem látszik indokoltnak, s a betöltendő tanársegédi állásra Heleszta Sándort javaslom. Maróti Andor s.k. egyetemi adjunktus a Szakbizottság előadója 1972. . ,