Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)
1972. február 3. IV. ülés
. S°sC in- 9 ~ is világos képeb kapjon. Amikor az emliüett jogszabály megjelent, felmerült a kérdés, hogy egyetemi szinten szükséges vagy lehetséges-e általános intézkedés. Rövidesen kiderült, hogy az st ilyen alkalmazások száma sem az Egyetemen, sem pedig az egyetemi dolgozók kifelé jelentkező munkásságában nem olyan arányú, hogy átfogó intézkedéseket kelljen hozni, mindössze egy olyan elvi megállapitás történt, hogy a Rektori Tanács ajánlja a karoknak, hogy az olyan tanszékek, ahol az oktatók kifelé másodállást vagy mellékfoglalkozást vállalnak, ne foglalkoztassanak hasonló keretben külső személyeket, valamint azt, hogy a karok vizsgálják meg az ilyen alkalmazások szükségességét. Tudni kell azt, hogy a másodállásu oktatók munkabérét a karok rendelkezésére álló béralapból fizetik, ha tehát ezek száma csökken, akkor a kar bérhelyzete javul, összegek szabadulnak fel x főállású oktatók alkalmazáséra, bérszinvonaluk emelésére. Sokszor azonban még bérpolitikai megfontolásból sem ésszerű a teljes állású oktató beállítása, mert előfordul, hogy egy bizonyos szakterületet képviselő oktató csak másodállásban nyerhető meg, mégpedig fele munkabérért. Káderpolitikai szempontból ilyenkor nyilván felvetődik az az igény, hogy ha lehetséges, a Kar a saját főállományu oktatóiból képezzen ki valakit az illető speciális szakterületre. Nem helyes viszont ha magas óraterhelésre való hivatkozással kéri egy tanszék másodállásu oktató alkalmazását és ugyanakkor engedélyezi a saját oktatóinak kifelé vállalt másodállásiát, illetve mellékfoglalkozását. Külön eset, ha a Kar xexcxd&exxi: szerződéssel meghatározott időre alkalmaz másodállásunkat, ezek lényegében helyetteseknek tekinthetők, és egy távollévő oktató fizetésére szolgáló bérkeretből kapják javadalmazásukat. Külön problémát jelentenek az egyetemei oktatók más intézményeknél létesített munkát^. Ha megvizsgáljuk az ezen a téren uralkodó helyzetet, látjuk, hogy az oktatók jelentős része a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemén tevékenykedik, ez az intézmény pedig már