Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)

1971. december 16. III. ülés

- V» ­az oktatóinkat egy-egy hosszabb időszakra felmenthessük az oktatómunka terhe alól. örömmel hallotta, hogy lehe­tőség van aspiranturára. /Tolnai Gá borsosak legyen je­lentkező, mert öt éve minden esztendőben meghirdetjük!/ Nem tudja, hogyan alakulhatott ki eszerint az a benyo­más, hogy a TMB nem támogatja eléggé az angol szakot. Volt olyan tagja a tanszéknek, akit visszautasítottak. Lesznek jelentkezők, hiszen sok fiatal jöhet számításba. Felmerült itt a nyelvtanitás és a nyelvi szint kérdése. Tapasztalatai szerint az angol szakon nem történt olyan lényeges javulás, mint Süpek Ottó mondta, bár kétség­telen, hogy a tagozatos iskolákból érkező hallgatók jók, de nagyon sokan kerülnek be a sz^ícra olyanok, akiknek a nyelvi szintjük alacsony még III-IV. éven is, amiért már mi vagyunk a felelősek. A felvételi rendszert kellene alaposan megvizsgálni. Az utólag felvettek száma messze i meghaladja a minisztérium által magának fenntartott három százalékos lehetőséget, ezekkel van baj, mert akik felvételi vizsga révén kerülnek be, azoknál megnézik a nyelvi szintet. Ahhoz azután, hogy a felvett hallgatók közül a jó nyelvi szinttel rendelkezők más csoportba kerülKjenek, arra van szükség, hogy az egyes csoportokon belül nagyjából azonos szintű emberek legyenek, ezt azonban a jelenlegi tárgyi és személyi feltételek mel­lett nem lehet biztosítani. Egyébként a nyelv- és stílus­gyakorlatoknak van tantervűk, hiszen az angol szak tan­terve elkészült a legutóbbi tantervi reform során. Már a hallgatók figyelmét felhivta arra, hogy két malom­ban őrölünk, ha folytonosan olyan javaslatokat tesznek, amelyek a jelenlegi tanterv gyökeres megváltoztatását involválják, mi csak azt tudjuk nézni, hogy mit tehetünk a jelenlegi tanterv mellett, amelyen még meg sem száradt a tinta, először még azt kell életbe léptetni. Az elő­készítő félévnek rendkívül nagy költségvetési és egyéb kihatásai lennének, talán a nyári hónapokban lehetne egy 4-6 hetes tanfolyamot rendezni a jelentkezők, de a nyelvileg gyengébb felső éves hallgatók számára is,

Next

/
Oldalképek
Tartalom