Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)
1970. december 15-16. II. ülés
f2_ Eötvös Loránd Tudományé gye bem 40/1970-71. Jegyzőkönyv a Bölcsészettudományi Kar Tanácsának üléséről Az ülés idejejl97Q. december 15-16. Az ülés helyet Budapest, V., Pesti Barnabás u. 1« Elnök: dr. Székely György tanszékvezető egyetemi tanár, a Bölcsészettudományi Kar dékánba Elnök üdvözli a megjelenteket és az ülést megnyitja. Bejelenti, hogy kimentették magukat Arató Endre, Harmatba János, Kardos Tibor, Kovács Máté, Nagy Sándor, Perényi József és Tamás Lajos egyetemi tanárok és Hantos János, a fővárosi Tanács Végrehajtóbizottságának elnökhelyettese* 1. Az MSZMP X* Kongresszusából adódó kari feladatok. Előadót Rotbler Ferenc egyetemi adjunktus, az MSZMP kari szervezetének titkára. Rottier Ferenc megállapítjat nem szükséges itt a X. Kongresszus lefolyását és tartalmát összefoglalni, mert szinte az eseményekkel egyidőben az egész ország közvetlenül É£lixsült róla, a nehezebb feladatot választja: felvázolni azt az irányt, amelyben az elkövetkező években a bölcsészettudományi kari munkának folynia kell a kongresszus határozatai alapján. Ezt a munkamódszert kivánja meg az, hogy a X. Kongresszuson az előző kongresszusok gyakorlatától eltérően napi bejelentések nem történtek, hanem a politikai, ideológiai, gazdasági, kulturális és tudományos tendenciák irányát szabták meg, a feladatok részletezése már az illetékes