Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)

1970. október 30. I. ülés

3Ö Székely György dékán visszatér most a 4. napirendi pont egyik részére* tájékoztatás az Ókori Keleti Történeti Tanszék helyzetével kapcsolatos rektori levélről és a kari tanácsi állásfoglalás kérése. Ismerteti a rektor levelét. Ismeretes, hogy a kari tanácsülés még május 28-án foglalkozott az Ókori Keleti Történeti Tanszék vezetésének problémájával és Hahn István professzornak a megbízását hozta javaslatba a rektornak, aki azonban a régi egyetemi tanács elé nem vitte ezt a javaslatot, hanem a követ­kező választ adta; *'A 428/1970. számú előterjeszté­sében foglaltakkal, amely szerint a május 28-án tartott kari tanács az Ókori Keleti Történeti Tan­szék vezetésével Hahn István professzort kívánja megbizni, nem'értek egyet. A két ókortörténeti tan­szék különállását ugyanis a továbbiakban nem látom indokoltnak. A két tanszék oktatási programját meg­ítélésem szerint a jövőben egy tanszék is meg tudja oldani. Legcélszerűbbnek látnám tehát, ha a kari tanács e kevés oktatói létszámmal rendelkező tanszé­kek összevonása mellett foglalna állást. Kérem ezért, hogy a kari tanácsot a fentiekről tájékoztatni illet­ve javaslatommal kapcsolatos véleményét kikérni és arról engem a következő tanév elején informálni szí­veskedjék.'* Az utóbbira nem volt mód, mert a tanév elején kari tanácsunk nem kezdte meg működését. Jelenleg az a helyzet, hogy Hahn István professzor­nak nincs formális megbízása a tanszék vezetésére, ellenben de facto mégis el kell látnia ezt a munkát és ennek során jelentős lépések történtek az Ókori Keleti Történeti Tanszék fejlesztésére mind a-tudo­mányos profil szempontjából, mind pedig az oktatói létszám illetőleg a tudományos utánpótlás szempont­jából és ez részben más tanszékről történt áthelye­zés, részben pedig oktatói kinevezésekre való fel- terjesztés formájában a rektor elvtárs elé került.

Next

/
Oldalképek
Tartalom