Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)

1970. december 15-16. II. ülés

^23 n- SA ­kint ülésezik, 1958-ban a moszkvai ülésen az Orosz Tanszék részéről ketten vettek részt, az 1963-ban rendezett szlavisztikai értekezleten körülbelül hatan voltak az ürosz tanszékről, az 1968-ban rende­zett prágai értekezleten tizen és közülük öten az előadók listáján is. Ennek a szlavista komiténak vannak munkabizottságai és albizottságai, ezek egyikében tag^&leczky Emil és Péter Mihály docensek és most létesül egy uj bizottság, amelynek tagja lesz Bolla Kálmán egyetemi docens. Résztvesznek tehát a tanszék tagjai külföldi rendezvényeken, Bordeaux-ban volt Rév Mária, most októberben Szilárd Mihályné egyetemi xÉnársegéd Szófiában, ülésezett Moszkvában a ruszisték nemzetközi szövetségének előkészítő tagozata, ezen résztvettek %leczky Emil és Bolla Kálmán egyetemi docensek, ügy tudja azonban, hogy hazai konferenciát a tanszék nem kezdeményezett, viszont vannak külföldi vendégelőadók, egy hónapig itt volt a moszkvai egyetemnek egy neves professzora, aki sorozatosan tartott előadásokat és nem ő volt az egyetlen ilyen külföldi előadó. Kellemetlen volt a tanszék számára, hogy nem tudták helyiséggel megfe­lelően ellátni, ilyen anyagi és pénz kérdések szere­pet játszanak abban, hogy a tanszék saját kezdeménye­zéséből nem rendezhet konferenciát. Felvetette Székely György dékán, hogyan érti a bizott ság azt, hogy a tanszék nem vált olyan konglomerátum­má, mint a többi tanszék. Ennek oka a tanszék törté­netében rejlik, a tanszéknek 1956-ban 16 oktatója volt és ebből 1957-ben hatot racionalizáltak, majd következtek az uj felvételek. Ilyen kicserélődés nem volt a Kar más tanszékein, talán a Filozófiai Tanszéket kivéve. A tanszék tehát nem szervesen nőtt, nem ismerték meg egymást az oktatók és ez különösen vonatkozik a külső előadókra, akik még ma is tizen­kettőn vannak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom