Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1966-1968 (HU ELTEL 8.a.59.)

1968. április 25. III. ülés

2 kor Abban, Hasonlóan nehéz a helyset as áé pillét ok karbantar­tásával. Éppen asért javasolja, hogy as idei költségvetés kérdésére egy későbbi időpontban aég térjen visasa a Bölcsé­szettudományi Kasé Tanáesa, sálkor sár as Összkép tisztább less* Elnök megköszöni a tájékoztatást és csatlakozik ahhoz a Javaslathoz, hogy az 1968-as költségvetést a kar később, teljesebb ismeretek birtokában tárgyalja meg* László Gyula egyetért eszel a Javaslattal, do ugyan­akkor rámutat arra, hogy 15-20 éves lúg hagyomány, hogy a régészeti oktatás Öt éve alatt a hallgatók bejárják az or­szág valamennyi műemlékét és muzsumát, az idén még ezeket a tanulmányi kirándulásokat sem lehetett megindítani* Sértek a Régészeti Tanszéktől egy temet, de ezt sem tudta adni ad­dig, míg a hallgatói létszám nem csökken le* Séri, hogy lega­lább 2000 forintot biztosítsanak az idén tanulmányi kirándu­lásra minél hamarabb, inkább lemond a Jövő évi keretről* A a d 1 e a Erzsébet felveti a kérdést, mi indokolja, hogy a történész tanszékek 8000 forintot kapnak tanulmányi kirándulásokra, míg as irodalomtörténeti tanszékek 10*000 forintot* Ugyanakkor a dékáni hivatal 24*000 forintot kap kirándulásokra, őzt ki kellene osztani a tanszékek között* T á 1 a s 1 István kifejti, hogy a 03 rovaton a Tárgyi néprajzi Tanszéke 3000 forintot kapott, a Folklór Tanszék csak 2000 forintot, a könyvtári©jlosztést azonban a két tan­szék közösen végzi, nincs különbség közöttük* A folyóirat rendeléseket csökkentették, amennyire esek lehet* A néprajz költségigényes szak, tanulmányútokra van szükség, a korábbi 6000 forint helyett azonban kirándulásokra esek 2000 forint van beállítva, a fade Folklór Tanszók pedig teljesen elesett ilyen kerettől* Pedig évenkint legalább négy kirándulásra n

Next

/
Oldalképek
Tartalom