Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1966-1968 (HU ELTEL 8.a.59.)

1968. február 28. I. ülés

Hatok* alatt arra nézve* hogy mit tartana kívánatosnak a karon müveit bármelyik szak esetében. Bem adhatjuk azonban át magunkat ábrándoknak, de azért szót kell emelni az ábrándok Éá védelmében le. Bármennyire kötjük magunkat a jelenleg rendelkezésre állé lehetőségek szűk köréhez, nem árt figyelembe

látásához

venni azt a lehetőséget, amelynek előre való busákksűns túlságosan sok előrelátás nem szükséges. Remélni kell, hogy ezek a lehetőségek fejlődésünk arányában javulni fognak előbb vagy utóbb és In nem árt figyelni arra az egyelőre csak elképzelt optimumra, hogy abból mit tudunk, ha nem is megvalósítani, de legalább megközelíteni. Bem minden marad ábránd, ami egyelőre annak tűnik ugyan, de egybe esvén a fejlődés Irányával szükségképp előbb-utóbb realitássá válik«

Iféhány felmerült vitakérdésre tér át* Tájon a kar a leg- jóbbakkal vagy a leggyengébekkel foglalkozzék-e. Élesen fogalmazva Így merül fel a probléma. Bem tartja azonban szerencsés dolognak ezt az éles szembeállítást, főleg az egyetemet régebben végzett szakemberek, oktatók Jelentős részénél van nagyon nagy lemaradás a tudomány, es általuk müveit terület# jelenlegi állapotához képest. Világos, az oktatás társadalmi funkoíójának betöltése szempontjából elsődleges az a követelmény, hogy ezt a hiányt valamiképp segítsük áthidalni. A probléma azonban számomra és számunkra nem csak Így jelentkezik, hanem úgy,hogy az a tudás, amelyet ebben a percben optimálisnak és korszerűnek tartunk, amelynek birtokában a legjobb lelkiismerettel engedjük ki innen frissen végző hallgatóinkat - tételezzük fel ezt az opt málló esetet - az a tudomány jelenkori rendkívül gyors fejlődése mellett igen rövid időn belül sok elemében elavul, vagyis az elavulás veszedelme fennáll a legjobbak esetében is, tehát m ellentmondás nem abban van, hogy a 1égjóbbakkal ZZ vagy a leggyengébb