Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)
1966. március 4. III. ülés
legesnek tűnhet, de az a helyzet, hogy itt tanulnak a hallgatók fotografálni, ezekhez a gyakorlati képességekhez múzeumi munkájuk során feltétlenül szükségük van. Tálasi István elvtárs határozott kérése és kivánsága, hogy ez megmaradjon. Még amikor Ortutay Gyula professzor rektor volt és Tálasi István professzor dékán, felajánlották, hogy összes előadásaikkal kapcsolatban lemondanak a tantermi igén ékről.El lehet képzeni, hogy mit jelentene ii/y 1-00 WJUySi fce/HvJc most órai kollégium és szeminárium teri-t4»e ■* tantermükre. Szobáinkban tartjuk a szemináriumi órákat, az előadásokat, ott vizsgáztatunk. Pontos körülmény^, hogy a kimutatásba nincs felvéve, hogy ezekben a termekben működik még egy héttagú akadémiai kutató csoport és egy önálló aspiráns. Ezek ide vannak telepítve az egyetemre és a fennálló rendelkezések szerint nekünk kell helyet biztositanunk. Megérti anehéz helyzetben lévő tanszékek A és oktatók sorsát, de a néprajzi tanszékek ezen nem tudnak segíteni, mert a múlt héten közölte a Néprajzi Muzeum, hogy azt a két géjirónőt, akik a néprajzi tanszékeknek dolgoznak, de a Néprajzi Múzeumban vannak elhelyezve, ki kell telepiteniök. Pedig a kutató osoport nem tud dolgozni a gépirónők állandó adatfeltáró, anyagfelvevő, rendszerező munkája nélkül. Ha ez a két gépirónő is idejön az Itteni helyiségekbe, akkor már a két tanszék lehetetlen hel zetbe kerül még m a mostani adottságok közepette is. Kéri tehát a kartól a méltányosságot ebben az esetben. Tudja, hogy nehéz helyzetben egy-egy szoba is sokat számit, de mégis abból kell kiindulni, hogy a kar egész helyzetét vessük fel. Non bocsátkozik most bele annak fejtegetésébe, hogy mit segíthet a blokkositás, de jól meg kell gondolni a szemináriumi helyiségek vagy a tanszéki könyvtárak összecsapását. Ez látszatra egy pillanatnyi könnyebbséget idézne elő, de az oktatási munkát közelebb vinné egy középfokú szinthet és nem elégítené ki az
