Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)

1965. március 25. II. ülés

Egyetért azzal is, hogy jobban meg kell stag dolgoztatni a hallgatókat, az az érzése, hogy ennél sokkal többet tudnának végezni* Valóban nem kevesebb, hanem olyan előadásokra van szükség, amelyek megdolgeatatják meggondolkoztatják a hall­gatókat# Egy sor kollokviumot könnyítés óimén eltöröltek, ez a könnyítés azonban csak látszólagos, mert ezzel a szigor­latok nehezebbekké váltak, előzetesen ugyanis nem dolgozták fel az anyagot kisebb részletekben* Valóban vannak olyan szakpárosítások, amelyek ma már nem helyesek, magyar-történelem szakos hallgatókat például szinte lehetetlen elhelyezni# Tarthatatlan az alte helyzet, hogy 189 szakpárosítás lehetsé­ges, ez a dékáni hivatal munkáját rendkívüli mértékben meg­nehezíti# Bizonyos szakpárosításokra nem szabad megadni a lehetőséget# Rendkívül fontos a végzett hallgatókkal való kapcsolat, igaza van László professzornak, körükben is kellene felmérést végezni, hogyan Ítélik meg az egyetem munkáját# Nagyon egészséges dolog a végzett hallgatókkal való foglal­kozás, alapját adhatja a tanszéki utánpótlásnak is, ez emelné síj egyben a hallgatók hivatástudatát, szívesebben mennének vidékre* ha tudnák, hogy ezzel még nem felejtették el őket, nyitva áll előttük az ut a nagyobb városokba, esetleg a fővárosba is# Feltétlenül a súlyának megfelelően kell figyelembe venni az elhelyezésnél a tanulmányi eredményeket, ebből látnák a hallgatók, hogy van értelme a Jó tanulásnak# A hallgatók meg- dolgoztatására a diákköröket és a sseminérlumokat kell fel­használni, s ha történetesen a professzor vagy docens csak előadásokat tart, akkor meg kell teremtendők a kapcsolatot a hallgatókkal# Sok bírálat érte a Pedagógiai Tanszéket,

Next

/
Oldalképek
Tartalom