Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)

1965. március 25. II. ülés

- 24 ­előadásokra van szükség* örül annak, hogy a speciálkollégiumokra vonatkozó Javaslatokkal a kari tanács egyetért* Például Java­solta a Módszertani Bizottság, hogy az egyszakos hallgatóknál kötelexazőek legyenek bizonyos speciálkollégiumok és az ott szerzett Jegy számitson be az átlagba. Egyetemünk legelőkelőbb, a legnagyobb szellemi erőfeszítést igénylő feladata a tudós­képzés most az értékelés során teljesen elsikkad, mert nincs belőle Jegy. Az egyszakosoknál a speciálkollégiumok Jeggyel való lezárása tekintetében határozati Javaslatot kellene el­fogadni, mert ha csak laza kívánalomként szerepel az anyagban, megintxsa nem lesz belőle semmi* Az elhelyezés és a tanulmányi színvonal összefüggésbe hozá­sát nagyon hangsúlyozottan tartalmazza az anyag, ezt valóban végre kell hajtani, mert a Jelenlegi helyzet teljesen demora­lizáló. Megköszöni Józsa elvtárs Javaslatát, ha nem is ezt az anyagot, de annak bizonyos konzekvenciáit valamilyen for­mában közvetíteni kell az ifjúsághoz, már csak azért is, mert többször elhangzott a kérdőivek összegyűjtése során, hogy ez már az idén a negyedik kérdőív és egyikből sem lett semmi, pedig nagyon sok hallgató valóságos elaborátumban válaszolt. Az egyik hallgató meg is irta, hogy ha a kérdőivek csak arra valók, hogy valaki összegyűjtse, de nem lesz belőlük semmi, senki sem olvassa el, ha csak arra Jók, hogy valahol xsks m valaki egy hivatalban egy pipát tegyen egy feladat mellé, hogy ezt elvégeztük, akkor az egész nem ér semmit* Józsa elvtárs annyit máris közölhet a hallgatósággal, hogy komolyan foglalkoztunk ezzel a kérdőívvel, de meg kell találni a konkrét formáját annak, hogy a hallgatóság

Next

/
Oldalképek
Tartalom