Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)

1965. március 25. II. ülés

a hallgatók hivatatával, van egy nagy mag, amellyel lehet dolgozni és ezek vagy magukhoz tudják emelni a többit, vagy elejtik. Ha a nem idevalókat kirostáljuk, emelkednie fog a tanulmányi munka színvonala, de az egyetemi neveld munka és ezzel együtt a hivatástudat is* J 6 z s a György a KISZ képviseletében szól hozzá a tárgyhoz* Nagyon megdöbbentette, hogy a hallgatók 75 a a KISz-nek a hivatástudat emelése/berén kifejtett tevékenységét negatívan Ítélte meg, Annál súlyosabb ez, mert az itt megnyil­vánuló hiányosságok világnézeti és politikai neveld munkánk eredménytelenségét jelzik, Nem jó tünet az sem, hogy a hall­gatók úgy néznek a ElSzfc-re, mint tólük független, felettük álló szervezetre. Munkánk főleg azért nehéz, mert a EISz nem a hallgatókat neveld testület, hanem maguknak a hallgatóknak a szervezete, A tapasztalatok alapján egyik feladatunk, hogy egész politikai és világnézeti neveld munkánkon javítsunk, a többi feladat csak ebbdl következik és megválósitxáása csak ezen az Éton lehetséges, A másik feladat a tanárok és a KISz közti kapcsolat elmélyítése, aktívabbá formálása. Hozzá kell járulnia a KISz-nek ahhoz is, hogy a hallgatók jobban megismerkedjenek a tanári munkával* Most a kari KISz bizottság mellett dolgozik egy raunkairoda, amelynek feladata a hallgatók részére munkát biztosítani tanulmányi elfoglaltságuk mellett. Arra kell törekedni, hogy ezek a munkák ne fizikaiak legyenek amelyet a hallgatók szívesebben vállalnak, hanem tanári munka. Aktívabb kapcsolatot kell fal fenntartania a KISz-nek a Peda­gógiai Tanszékkel és állandóan közölnie véleményét a pedagógus képzésrdl illetve a pedagógiai tárgyak oktatásáról. Végül pedig közvetlenül

Next

/
Oldalképek
Tartalom