Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)

1966. június 17. V. ülés

boolik és nm elég mély, nem elég toar adandó. Ha ns saber egy hallgatót kikérdez a kollokvium után egy fél órával, már alig tud valamit &st anyagból, pedig a kollokviumon még tudta. Est a helyzetet tükrözi az m anekdota, amely arról szól, hogy a pro­fesszor 30 év alatt tanult meg kínaiul, az adjunktus 3 év alatt, amikor pedig a hallgatót megkérdezik, hogy mennyi Idő alatt tudna megtanulni, kijelenti, ha vau jegyzet, akkor három nap alatt. Us as anekdota tárj fel a hibák forrását, beszámol­tatások felületességét, a hallgatók tanulási technikáját és módszereit. Elkészülnek három nap alatt egy-ogy kollokviumra, és ha egyet letettek, mintha kifújták a fejükből as egészet, már hozzáfognak a következő anyag aegtmulásához. Sem ez az dt eredménye# tmulls módja. A tmúlásnak, a tantermek est tm atomináltnágát tehát meg kell szüntetni, a vizsgnkmpányok légkörét fel kell számolni. IStoasxomádjdkteiékosék^xhsgyaao h»ié^tókcmug¥é«opo»nií£ín4 .idk<f :hU|gícsokcic± . hallgatók p' na­ssolják ast la, hogy aok Írásbeli dolgozatot kell iratok. Azt is nehézményeani kell, hogy a tmterv osak a récén a anyagara helyez igazán súlyt, az ókori kelet történetét s halig,tóknak 2—> hónap latt kell 0*4-tanulni ok, -pedig -45 egyiptomi hl rod a- lom valamelyik 9teaás éve akkor ia 500 év volt és történt annyi, mint mostanában 500 év alatt, a források la éppen elég gazdagok. Hésete szerint az egyetem nem túlságosan segíti elő a hallgatók folyamatos t«.auláéit, szombaton délután 3 órakor már asm jöhetnek be a hallgatók egyetemre dolgosul, tmúlni. Amikor az egyik leány be akart jönni, nem engedték be, mire üst mondta, hogy# esek pingpongozni • kar. J?:, pingpongozni, as 2—3 Vrtfif «lall k*ll iitwiilmiolr»igft&MÍmX bírod»— ; ?:/T j7 / 7j /! 77 /Z / // 77 r 1 v&j&i&iüzpyifaßto la (500 o ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom