Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1950-1953 (HU ELTEL 8.a.52.)

1951. augusztus 28.

s- 2 ~ E munkássága és egyetemi működése alap^án^ amelynek keret« ben nagy erudicióval^ a hallgatók problémáinak mély megéri sével, az őket segitó, előbbrevivő tanár jó munkamódszeréi tűnt- fel, ajánlja válási István ny.r. tanárrá való kineve* zését - a dékáni javaslattal, szemben - aMgazdasági néprajz tanszékre* Más hozzászólás nem lévén | Tamás Lajos dékán bejelenti, hogy ebben az értelemben java solni íogja a KM felé Tálasi Istvánnak gazdasági néprajzi] ' tanszékre ny.r. tanárrá való kinevezését. Bejelenti, ^hogy a KM dr*. Bolgár Elek ny.r. tanár elvtársat szolgálattételre ismét a Karhoz osztotta be. Bolgár Elek,} akit ebből az alkalomból melegen üdvözöl, az újkor egyete4 mes története tanszékén fogja folytatni oktató és nevelő munkáját. „ V f Ezután méltatja Bolgár Elek eddigi működését. Bolgár Elekj régi szerelmese a tudománynak, attól soha el nem szakadt, akkor sem, amikor a Párt és a kormány megbizásából fontos diplomáciai ^feladatokat kellett megoldania. Mindig példája mutatta az áldozatkészségnek. Ennek tilajdonitható, hogy midőn kétévi működés után a szóló most távozik a dékáni székből, azt indítványozza, hogy a Kar vezetését Bolgár EJ kezébe, tegyék le, akinek szinte egyedülállóan sok tapasz-: talata, nagy politikai tudása és áldozatkészsége biztosité arra, ho§y az előttünk álló szép és‘nehéz problémák valóba meg fogjak találni megoldásukat és a Kar meg fog felelni a kulturforradalom és a szocialista hazafiságra váló nevelés által eléje állitott feladatoknak. , Ezért kéri a Kar hozzájárulását ahhoz, hogy a dékáni szék«** nek Bolgár Elekkel való betöltésére tehessen javaslatot a; minisztérium felé. Bolgár Elek ny.r. tanár hálásan köszöni meg Tamás Lajos dé kán üdvözlő szavait. Nagy öröm számára, hogy visszatérhet© az egyétem falai közé és igyekezni fog helyét jól betöl­teni. A dékán által adott jellemzéssel kapcsolatban csak ; egy kivánsága lehet: bárha az meg is felelne a valóságnak|, A dékáni szék^betöltésének kérdését - különösen Tamás Lat. kétéves működése után - nagyon alaposan meg kell fontolni. Nem hiszi, hogy helyénvaló volna a Kar egyik legöregebb t© játbizni meg ezzel a tisztséggel, hanem inkább expeditiv*' aktiv munkást kell keresni erre a diszes posztra, amelyneM* méltó betöltésére éppen Tamás Lajos működése a legjobb pék Ezért, bár semmi oka és célja sincs a magakéretésnek, kéri hogy mielőtt a tanácsülés ebben a fontos kérdésben döntenai vegyen figyelembe esetleg más lehetőségeket is. Végezetül mégegyszer megköszöni a baráti fogadtatást és a í jelölést. /Elénk taps./ * t]

Next

/
Oldalképek
Tartalom