Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 8.a.51.)
1947. december 13. III. rendkívüli
Tanács utján a vallás-én közoktatásai miniszter és más hatóságok részére, lelyteleniti, hogy ezt a szakbizottságot j. Tudcnányos Akadémia által létesített jsilla ászáti bizottság tagjainak kiválasztásakor nem kérdezték oeg. Véleménye zeriat jogfeladás volna, ha a szakbizottság, illetve rajta keresztül a Kar •alami .t az egész'Pázmány Péter Tudomány- tzj 't' m a 7KM által ráruházott hatáskört "eladná • A i rodékán iiangoulyozza, hogy igen :ortos egyetemi ügyről van sző. C annak- idején, mint dékán a zzdbizottság összehívására és működésére nem gondolt, pe~ iig a Csillagvizsgáló intézet ennek iel- i gye le te alatt áll. Az Intézet ma majd- io m ön Llóan működik. lnd.it vány ózza,hogy az ál-ando szakbizottságba az eddigieken íivdl Száva Kovát3 ny.r.tanárt is küldje ki i Kar* Lass óvsz ky g.r. tanár álba]. előtérj esztett ügyet pedig utalja Is Kar a felügyelő szakbizottság körébe. A Kar a javaslatot ellogadj A dékán felkéri kőzete Gyula rector V Hágni‘icust, ismertesse a Kar előtt a IVK ainisz térin:: b olytatott tárgyalás sail a magántanári képesítő szabályzat öegzzi oritása ügyében. Németh Gyula ny.r.tanár közli,hogy a VK miniszter ür az egyetemek rektorait magáiíoz kérette és felhívta őket, hogy akadályozzák neg a magántanárok Oulzott mértékben való habilitálását T i