Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 8.a.49.)

1947. március 27.

3­i%yben jelenti, hogy a miniszter a köszönetét elháritotta, miután meggyőződé­se szerint hivatalos feladatát teljesítet­te. ^uzágh professzor beszámol Csepelen tett szemleutjárói s megállapítja, hogy vannak felhasználható vegyszerek; a vegy­szerek árét a 75,ooo dolláros keret ter­hére természetesen felszámítják a Böl­csészeti Karnak. Az ár a jelenlegi állapitás szerint legalább 60-80 á-al magasabb, mint a rendes üzleti forgalom­ban lévő, úgyhogy ezzel a kérdéssel a kémikusok még foglalkoznak és tárgyal­ni fognak az illetékesekkel, hogy a 75.000 dolláros keretet ne terheljék túlságosan meg. / Bulla Béla ry . r. tanár ezzel kap­csolatban felveti a kérdést, nem lesz-e a vegyszereken túl a többi anyagokkal is -ugyanez a helyzet? A dékán szerint talán lehetőség van arra, hogy a kultuszminisztérium is vesz anyagokat. Buzágh jr of es szór b e je lent i, hegy az árak tekintetében a tárgyalások le­zártáig felelősséget n em válla lhat . Tudomásul szolgál. dékán jelenti, hogy Tass Ti­vadar ny.r.tanár felkérésére felkérte "át hé Károly c.ny .r k. tanárt , hogy Tass )rofesszor távollétében a Sajtctudomá- iyi Intézet adminisztrativ vezetését

Next

/
Oldalképek
Tartalom