Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 8.a.46.)
1941. május 28. választó ülés
/Gd Koch berlini, Balbino Giuliano római és Kaile Eino Sakari helsinkii tanar tisztelte meg karunkat előadások tartásával. Örömmel állapíthatom meg, hogy egyik dékán elődömtől, Eckhardt Sándortól szerencsés elgondolással életrehivott és Németi Gyula társunktól kitűnően vezetett üagyarságtudományi Intézet egyre terebélyesedik és a hallgatóság körében mind nagyobb vonzóerővel bir. Csak a napokban örvendezhettünk az ugyancsak Eckhardt Sándortól kezdeményezett jó magyar kiejtési verseny szép sikerének. Az ifjúság, de maga a tanári biráló bizottság is nagy épüléssel hallgatta a verseny végén Horváth János és Laziczius Gyula tanár uraknak, valamint Nagy Adorján előadónknak és a magyar szó és hang nagy apostolának, Kodály Zoltánnak össze- foglaló észrevételeit, s az utóbbinak szabad legyen e helyütt is meleg köszönetét mcndanan nagyértéku közreműködéséért. Ez a verseny is megmutatta, hogy ifjúságunkban megvan a jószándék, a nemes lelkesedés és buzgalom, az érdeklődés a magasabbrendu kérdések iránt,amik elvonhatják kártékony külső befolyásoktól, - ha ilyen alkalmakat tényleg nyújtunk neki. S ez a verseny valóban jó alkalom rá. De ez év legnagyobb örömét a dékánnak és mindnyájunknak, a visszacsatolt vidékekről hazatért hallgatóság hozta; nap-nap után iktatjuk most is délvidéki hallgatóinkat. Hogy a n em magyar 44 •• anyanyelvűek is minél jobban érezzék szerető gondosságunkat, részük•• •• re, karokra való tekintet nélkül, külön magyar nyelvi tanfolyamat •• 1 ét esitettünk. A tanév krónikájához tartozik, hogy karunk főépületében több tatarozást végeztünk, s végrehajtottunk, a karnak még múlt évi határozata alapján több helyiség átalakitását. Ennek kere-* •• 40 tében egyesit ettük a két művészettörténeti intézetet, amelynek tu- d-mányos felszerelése most vetekszik a legnagyobb hasonló külföldi intézetekkel. Folyosóján régi mesterművek kitűnő reprodukcióiból, gipszekből, magyar műemléki felvételekből kis múzeumot létesítettem; örömmel látom, hogy a nem művészettörténet szakos hallgatók 4 *4 jf is szivesen nézik, csiszolják rajtuk Ízlésüket, vizuális utón önkéntelenül is abba a magasabb lelki és szellemi légkörbe emelkedve, aminek megadása egész egyetemi munkánknak egyik főcélja. - Előkészítettük a központi fűtés évek óta vajúdó ügyét s a megvalósulásra /e