Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1938-1939 (HU-ELTEL 8.a.44.)

1939. március 7.

Dékán jelenti, hogy Pais Dezső ny.r.tanár egészségi állapo­tára való hivatkozással kéri, hogy a Kar mentse fel korábbi Ígérete alól, mely szerint felvidéki hall­gatók részére magyar nyelvészeti előadások tartását vállalta. Szak­tanári megbeszélés alapján Dékán javasolja, hogy a Kar a fenti elő­adások tartásával Nagy J.Bélát, a Tanárképző Intézethez beosztott gyakorló köz épisk. tanárt bizza meg, A Kar a javaslatot elfogadja. Dékán jelenti, hogy a Horthy Miklós ösztöndíjra a VK. Miniszter úr leirata alapján a pá„ lyázatot kiírta. Felkéri a Kar azon tagjait, akiknél díjtalan segéd-- erők vannak alkalmazásban és azo­kat a Horthy Miklós ösztöndíjban részesíteni kívánnák, szíveskedje­nek a nevezetteket a pályázati kér­vény beadására felhívni. Tudomásul szolgál. II. MINISZTERI LEIRATOK : 1080 D.sz. Dékán jelenti, ^ / hogy a VK.Miniszter ur Groh Gyula és Váczy Péter helyettes tanári, Papp Károly, Huszti József, Ivánka Endre, br.Brandenstein Bóla,Hekler Antal, Pröhle Vilmos,Bartucz Lajos, Dékány István, Schiller Pál és Szi- darovszky János előadói megbízatá­sát jóváhagyólag tudomásul vette és őket ezen minőségükben megerő­sítette Tudomásul szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom