Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-ELTEL 8.a.43.)

1938. január 14.

12. az egyetemre érkező ifjúságot csak részben lehet felelőssé tenni. A javító vizsgán jő eredménnyel vég­zett, ami erős szorgalom bizonyitóka. Eckhardt Sándor kiemeli, hogy a hamisitásbol Kaluza Ilonának semmi illegális előnye nem származott, talán kényelmi szempont vezette őt ennek a meggondolatlanságnak minősít­hető hamisításnak az elkövetésére. A maga részéről elegendőnek találja, ha nevezett dékáni dorgálásban ré­szesül . A felszólalások elhang­zása után Gerevieh Tibor ny.r.tanár újra kijelenti, hogy -amennyiben ez jogilag lehetséges- hajlandó az aláírások hitelességének elisme­résére. Ezután Dékán nyílt szava­zást rendel el Kornis Gyula fenti indítványa felett, amely mellett 21 kari tag foglal állást. A Kar a maga részéről tehát nem tartja szükségesnek, hogy Kaluza Ilonát a további beiratkozástól két félévre eltiltsák. Majd Branden stein Béla ny.r.tanár kér szót s Domanovszky Sándornak a leckekönyvre vonatkozó ✓ • indítványát azzal egésziti ki, hogy a leckekönyvek méltóságára vonatko­zó figyelmeztetést magába a leckekönyvbe is nyomják be. A rektor hívja fel a hallgatóság figyelmét arra,hogy az aláírások és egyéb bejegyzések

Next

/
Oldalképek
Tartalom