Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-ELTEL 8.a.43.)

1937. december 10.

p 13. hogy Moser Gizella 1934/35 II., 1936/37 I.és II.féléve, amelyben a hamisítások történtek, hivatalból semmi sitt essenek meg és nevezett két félévre tiltassék el tanulmányai­nak folytatásától. gadja és nács elé 559 D.sz. Dékán jelenti, hogy a Kar határozatának megf el elő­leg felkérte Aistleitner József ny. r.tanárt, hogy a sémi filológia és a keleti népek okori történetéből teendő szigorlatoknál működjék közre. Aistleitner professzor hozzáintézett levelében a Kar e megbízatását köszö­nettel elfogadta s egy szigorlaton A Kar a javaslatot elfo- elhatározza, hogy azt a T a- terj eszti. már közreműködött. Tudomásul szolgál. Eckhardt Sándor ny.r.tanár előterjeszti az idegenkari félévek beszámítása ügyében hozott szakosz­tályi javaslatot. A Kar Mauritz Béla ny.r.tanár javas­latára elhatározza, hogy a javasolt tervezetet kinyomatja s tagjainak megküldi. VI. AZ ÁLLANDÓ SZIGORLATI SZAKOSZTÁLY JELENTÉSE: 719 D.sz. Cholnoky Jenő ny.r.tanár előterjeszti Varga Lajos tárgyesoportosit ás iránti köreimet. Folyamodó kéri, hogy földrajzból mint fő—, csiliagaszatool os magyar művelődéstörténetből mint melléktár­gyakbol szigorlatra bocsatassék. Előadó javasolja a kérelem teljesí­tését. A Szakosztály a javaslatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom