Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-ELTEL 8.a.43.)
1937. szeptember 30.
ápolása pedig szintén az adjunktusi munkakörbe tartozik. Paál Árpád ny.r.tanár kéri a Kart, hogy az elhangzott érvek alapján járuljon hozzá a bizottságnak a fenti jegyzőkönyvben lefektetett elvi állásfoglalásához. A Kar tehát kimondja, hogy egy tanszék általában csak egy adjunktusi állásra tarthat igényt. Csak a Növényrendszertani intézet esetében lehet szó két adjunktusról, ha ezt a körülmények lehetővé teszik. 1557 D.sz. Melieh János ny.r.tanár felolvassa a lengyel lektorátus ügyében készített jelentését. A lengyel kormány 1 ektorj el öltje -mondja- jól beszél magyarul és megnyerő egyéniség. Javasolja a Karnak, hogy Zaleski Zbigniewet válassza meg a lengyel nyelv és irodalom lektorává s erről a Vallás- és közoktatásügyi minisztériumot a szokásos módon értesitse. 'Megjegyzi, hogy ez a megválasztás a Br.Kórsak Raymund lektor ügyében hozott kari határozatot nem érinti. Dékán hangoztatja, hogy a Karnak ezúttal is jogában áll elutasító álláspontra helyezkedni, tekintettel azonban arra, hogy nem tanszékről, hanem csak lektorátusról van szó, ezt elkerülhetőnek látj Q" Ezekután a Kar egyhangúan elfogadja Melieh János ny.r.tanár javaslatát és Zaleski Zbigniew magistert megválasztott lektornak jelenti ki és