Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-ELTEL 8.a.37.)

1932. június 1. választó ülés

Ennek a csökkentésnek végrehajtását tehát úgy kel- lett eszközölni, hogy lehetőleg igazságosnak tűnjék fel és lehető leg csekély elégületlenséget keltsen. A hallgatok bizonyos kate­góriáinak miként a kereskedelmi iskolai tanárjelölteknek járó kedvezmények jogot alkotnak, miért is azokat érintetlenül kel« lett hagyni. Hasonlóképen miniszteri rendelet által adományozott jognak tekintendő a köztisztviselők gyermekeinek jaro tandij « kedvezmény is, amely épen ezért csak a minisztérium engedélyevei volt különösen kedvező anyagi helyzet, vagy különösen gyenge ta­nulmányi előmenetel esetében megszüntethető, illetőleg megtagad­ható. Arra is kellett tekintettel lenni, hogy a felsőbb evesek szerzett jog alapján inkább igényelhették azt,hogy nekik módot nyújtsunk tanulmányaik folytatására, mint az első évesek azt, hogy tanulmányaikat megkezdhessék. Ezért én az első éveseknek csak kivételesen adtam tandíjmentességet és őket arra figyelmez­tettem, hogy később is csak kivételes esetben számithatnak ilyenre. Ezáltal utódomnak módot nyújtottam arra, hogy ezt az - eljárást folytatva, a tandijelengedések csökkentését nálam sok­kal könnyebben vihesse keresztül, sőt e téren a fiatalabb év - .folyamoknál is enyhítéseket alkalmazhasson. A felsőbb évesek tandíjmentességének megállapí­tásánál a bizottság, hogy minél többen részesülhessenek ilyen­ben, túlnyomóan csak félmentességet, egész mentességet csak ritkán adományozott. Minthogy az egész mentesség gyér osztoga­tása elégületlenséget keltett, én ahol csak lehetett, a kedvez­mény megállapitása, különösen megokoltnak látszó esetekben a félmentességnek egész mentességgé kiegészítése, ismét más ese­tekben a diákjóléti iroda által nyújtott segélyezés révén a bajon segítettem. Minden szükségessé tette, hogy a tandijelengedés­ért folyamodó összes hallgatóknak anyagi viszonyait és tanul­mányi előmenetelét a két félév elején kora reggeltől gyakran éjfélig tartó, néha ismételt kihallgatások útján beható tárgyává tegyem. Sőt a második félévben a tandijkedvezményekrefkatasztert

Next

/
Oldalképek
Tartalom