Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-ELTEL 8.a.35.)

1929. november 21.

4 hanyagságot tanúsított. Ezzel kap­csolatban felkéri a Kar tagjait, hogy amennyiben a leckelátogatások terén nagyfokú hanyagságot tapasztal­nának, szíveskedjenek erre vonat­kozó bejelentést illetve intézkedést tenni. Tudomásul van. Dékán bejelenti, hogy a buda­pesti járásbíróságtól érkezett át­irat szerint a Tuzson János ny.r.ta- nár ellen folyó egyik per tárgyalá­sán a felperes nem jelent meg és a bíróság ezért az eljárást megszün­tette. Tudomásul van. II.MINISZTERI LEIRATOK: 858 D.sz. Dékán bej el énti,hogy a vk.miniszter a Karnak társadalom­filozófiai tanszék felállítására vonatkozó felterjesztésére úgy vá­laszolt, hogy a tanszék felállítása költségvetési előirányzás hiányában ezidöszerint nem engedélyezhető. Egyben a miniszter értesíti a Taná­csot, hogy a Karnak azt a határoza­tát, amellyel a társadalomfilozófiá­nak heti 5 órában való előadásával dr.Dékány István magántanárt meg­bízta, jóváhagyólag tudomásul vette és ót ebben a minőségében megerősí­tette, részére azonban tiszteletdi­jat nem volt módjában utalványozni. Hornyánszky, Pauler, és Hekler ny.r.tanárok felszólalásaikban szóvá teszik, hogy ez az elintézés nem megfelelő : vagy ne engedélyezte

Next

/
Oldalképek
Tartalom